Frissen Fejérből

2022.09.26. 14:02

Készül az Alsóvárosi rét - kint jártunk, mutatjuk!

Kilátogattunk az Alsóvárosi rétre, ahol már javában zajlanak a parkosítási munkálatok. A városszéli, kerékpárosok által is használt út mentén fásítás és parkosítás kezdődik egészen addig, amíg a szem ellát. Vagyis a városszéli Balatoni útig.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Most még csak a földmunkákat láthatja az, aki ellátogat az Alsóvárosi rét városszéli területére. A munkagépek számára bevezető utat hozott létre a kivitelező, ám ez nem jelenti azt, hogy itt ilyen jelentős útbekötés épülne. A park azonban valóban igen nagyméretűnek ígérkezik. Cser-Palkovics András polgármester posztjában emlékeztetett a terület nem is olyan régi történetére: az ingatlant a város kormányzati támogatással, a Modern Városok Program keretében vásárolta ugyanis meg magánbefektetőtől, amely ipari hasznosítást tervezett a területen. Az akkori terv nem volt a valóságtól elrugaszkodottnak mondható, már csak azért sem, mert Székesfehérvár ipari városként a nagy cégek, ipari parkok közkedvelt területévé vált. Ez a terület is igen kecsegtetőnek számított ebből a szempontból, akkor is, ha lakott terület közvetlen közelébe tervezték a megvalósítást. Ezeknek az elképzeléseknek szabott határt az önkormányzat a felvásárlással. Az ipari parkok mérete és aktivitása továbbra is nő a városban, a polgármester szerint éppen ezért fontos, hogy „minél több helyen, minél nagyobb egybefüggő zöldterületeket” kell létrehozni, megőrizni a jövő generációi számára. Ilyen terület lesz az Alsóvárosi rét is, melynek parkosításával nagy eséllyel megmenekül a további ingatlanfejlesztési ötleteléstől.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

A városvezetői tájékoztatás szerint 30 hektáron lesz parkosítás, új erdősávokat, fasorokat telepítenek és 900 fát ültetnek a területen. Ezzel pedig nagy eséllyel javítható lesz „a város lokális klímája” is – merthogy a helyzet az, hogy ez a terület amolyan szélcsatornaként működik, s vezeti be a port, hideget, szelet a városba. Ennél azonban sokkal nagyobb területhez, mintegy 70 hektárhoz – a rét nagy részéhez - nem nyúlnak, továbbra is érintetlen ökosztisztémaként teszi lehetővé a természet burjánzását. Ilyen léptékű parkosítás, fásítás mellett pedig elfér majd egy kisebb fogadóhelyiség, mosdó, parkoló is – amit a város ígér a területre. A projekt kapcsán egyetlen ellenvetés szokott felmerülni: az pedig a térkő, a „beton” használata a területen. Erre is reagált Cser-Palkovics András, amikor rámutatott: „a beépítettség, illetve szilárd burkolat (beton, térkő) aránya a teljes 30 hektár kevesebb mint 1%-a lesz.” S most már azt is tudjuk, meddig tartanak a kormányzati és uniós támogatással megvalósuló munkálatok: várhatóan 1 év múlva vehetik birtokba a kész területet a kirándulók. Az Alsóvárosi park tehát készülőben.

Fotós: S. Töttő Rita / FMH

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában