Születésnapi előadás

2022.10.06. 11:36

Kicsik a nagy Miskánál (videó)

Csütörtökön délelőtt izgalmas kirándulásra indultak a sukorói óvodások: meglátogatták az 5 éves Miskahuszárt. A gyerekek számára ez a mesés alkotás pontosan azt jelenti, ami: a legnagyobb magyar katonát, amely megvédte az ellenségtől a magyart.

S. Töttő Rita

A sukorói óvodások boldogan néztek fel a Miskahuszár szobrára

Fotó: S. Töttő Rita

Zászlót lobogtattak és műsorral készültek a gyerekek Miskahuszárnak ötödik születésnapja alkalmából. Előadásukat csütörtökön délelőtt mutatták be a sukorói óvodások, melyre alaposan felkészítették őket az óvónők. A gyerekek számára ugyanis ez nem csupán egy kirándulás volt: itt szembesülhettek azzal, hogy a hely, amelyen sétálnak, egykoron nagy csaták helyszíne volt. Az óvodásokat Görög István, a Honvédő Miskahuszár Alapítvány elnöke fogadta.

- A Miskahuszár szobra 5 éve áll Pákozd határában, ahol egykor a csatamező széle volt. Ennek a szobornak a jelentősége elsősorban az ifjúság szempontjából fontos és lényeges, hiszen a fantáziájukat megmozgatja a nagysága, meseszerűsége. Most még csak fizikálisan látják azt, hogy milyen nagy ez a huszár, de később azt is megértik, hogy a huszár, mint magyar katona, erkölcsileg is kiemelkedik az átlagból. Ez az 500 éves „tünemény”, amely alapvetően egy könnyű magyar lovas katonát jelöl – ahogy a huszár szó is –, a magyar nyelvben is emelkedettséggel teli. De összességében a magyar katonák közül is kiemelkedik bátorságával, tudásával, hazaszeretetével, melyet már maga a szó is megtestesít. Ezt próbáljuk eljuttatni az ifjúsághoz. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, idejekorán el kell kezdeni a fiatalok játékos nevelését – fogalmazott az elnök, hozzátéve: - Úgy gondoljuk, hogy ezen a területen, melyet a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány tulajdonol, s melynek tervei közt szerepel egy fogadó és egy foglalkoztató épület megvalósítása, fontos az, hogy kidolgozzuk azokat a módszereket, amellyel ezt meg is tudjuk tölteni. Szeretnénk, hogy a magyar családok és óvodák fontosnak tartsák majd eljönni ide, s lelkileg is építkezzenek majd az itt töltött időből.

Meleg Vilmos nagyváradi színművész mondott verset a Miskahuszár szobránál.

A friss videón Petőfi Sándor: A huszár című versét adja elő: 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában