Sírjaink hol domborulnak - a szerzőről és az alakulatról

A Magyar Királyi Honvédség utolsó huszáralakulata, az 1. huszárhadosztály hősies harc után a Vértesben morzsolódott fel a háború végén. Az alakulatról Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet történésze mesélt. Elsőként azt emelte ki, rosszul gondolják azok, akik úgy vélik, hogy a második világháborúban már nem volt értelme a lovasságnak, ugyanis a ló az egyik legjobb és leggyorsabb terepjáró eszköz. A szablyák helyett már karabélyokkal felszerelt huszárokat ugyanakkor gyorsan mozgó gyalogságként is bevethették. Az 1. honvéd lovashadosztály a Magyar Királyi Honvédség egyik elit serege volt, az 1. huszárhadosztály elnevezést 1944 októberében kapta, miután nyáron kitüntette magát a harcokban a keleti fronton. A magyarországi hadszíntérre 1944 szeptemberében került vissza az alakulat, a tervek szerint Horthyt támogatták volna a háborúból való kiugrási kísérletben, ám ez végül meghiúsult. Kecskemét térségében kapcsolódtak be a harcokba, ahonnan azonban Budapest irányába szorultak vissza. A főváros ostromát követően a teljesen leharcolt alakulatot némi feltöltés és pár nap pihenő után 1945 elején a Vértesben vetették be a Konrád II, illetve III. hadműveletekben. A legsúlyosabb harcokat Körtvélyes, Kőhányáspuszta és Kotló-hegy környékén vívták. A térségben 1945. március 16-án indult szovjet támadás fokozatosan szorította őket az osztrák határ felé, miközben nagy veszteségeket szenvedtek. Május első napjaiban az 1. huszárhadosztály - mintegy 7200 huszár és 2500 ló - Linz mellett esett amerikai fogságba.

A szerző, Szebenyi István, csatatérkutató, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke, hadisírgondozó. Vallja, hogy civilként is lehet a hazát szolgálni. Tatán született és nőtt fel, így fizikailag is nagyon közel esett az általa később kutatott hadszíntérhez. Gyerekkora óta kedveli a történelmet, de - ahogy ő maga hangsúlyozza -, nem történész, csak műkedvelő, aki közérthető formában igyekszik közreadni a felkutatott történeteket. Eddig megjelent köteteivel célja, hogy a Vértesben elesett katonák emlékét méltó módon megőrizze. Ugyancsak ezért gondozza más önkéntesekkel karöltve a hadisírokat. A több éves munkának köszönhetően mára elérték, hogy a Vértesben nincsenek nevesítetlen és rendezetlen katonasírok. A kötetbemutatón elárulta, eddig az elesettek emlékének adózott könyveiben, a jövőben viszont szeretne a túlélőkre koncentrálni. Többek között megírná saját, háborút megjárt nagyapjának történetét is. 

Hadisírgondozói munkásságát nem régen a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség is elismerte: a Becsületkereszt bronz fokozatát vehette át.

A könyvet korábban itt mutattuk be.