Frissen Fejérből

2022.12.05. 08:00

Hatkilométeres faluismereti túrát szerveztek Sárkeresztesen

Idén már a második alkalommal szervezte meg vasárnapi faluismereti túráját Jakab Erzsébet.

Hajdú Marianna

Fotó: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap

Saját maga is nagyon sokáig túrázott, természetjáró és versenyző volt. Jelenleg túravezetőként és nordic walking oktatóként, igyekszik a település sportéletét fellendíteni.

Egy ismerősétől hallotta korábban, hogy hasonló falutúrát szerveztek, onnan vette az ötletet: ezt meg lehetne valósítani Sárkeresztesen is. Utánanézett, milyen látnivalók vannak a településen és máris megszületett a túraútvonal, Sárkeresztes látnivalói mentén.

Egy évvel korábban, már az első alkalom meghirdetésekor több mint negyvenen vettek részt a hétkilométeres sétán. Sütött a nap, volt egy kis hó is.

A túraszervező nagyjából húsz főre számított az idei jelentkezők alapján, de meglepetésére, a korai órán több mint harmincan várták a művelődési ház előtt a falutúra indulását.

Idén a túra hosszát 6 kilométeresre csökkentették, mivel tavaly a csapat a séta közben túlságosan szétszakadozott, így jobbnak látták, ha egy kicsivel rövidebb útvonalat terveznek.

Fotós: Hajdú Marianna / Fejér Megyei Hírlap

A művelődési háztól indulva első állomásuk a Kossuth utcai református templom volt. Újvári Sándor Csaba református lelkész ismertette meg a túrázókkal a templom történetét.

Második látnivalóként a templom melletti Háborús emlékművet tekintették meg, ahol Kissné Kass Ibolya részletesen – néhol könnyezve – mesélte, hogy azok az egykori családok alapították, akik a háborúban elvesztették hozzátartozóikat. Sokuknak soha nem került elő férje, fia, rokona, így nem volt hely, ahol gyászolni tudtak volna. Az első és második világháborúban elesettek emlékére készült. Mellette egy 1956-os emlékmű is látható.

Még mindig a Kossuth utcán gyalogoltak tovább a lelkes túrázók a Trianon szoborhoz, melyet egy turulmadár jelképez. A fából faragott, Nagy-Magyarország formát idéző kőtömbön álló turul a „nem feledünk soha” jelképe. Az emlékművet Bálint József faszobrász készítette. A szoborról – az egyik kezdeményező – Tieger Balázs mesélt.

Pár lépés után máris nyitotta a következő látnivaló, a Tájház ajtaját Sárempekné Zsuzsika, aki szívélyes szavakkal mutatta be a népi viseleteket, a hagyományőrző eszközöket, és sok apró csuda dolgot, melyek a tájházban fellelhetők.

A tova úton, egy erősebb emelkedő után, immár kifelé tartottak a túrázók a faluból, az Újhegyi pincesoron végig. Sárkeresztesnek emberemlékezettül fogva szőlőhegye van, írta Szűcs Tamás a Körösztös c. könyvében, melyet Naszályiné Editke tolmácsolásában hallgathattak meg a résztvevők. Az egyesület pincéje előtt, míg a túrázókat Rideg Ferenc és felesége Zsuzsi várta meleg teával, a pihenés közben tovább hallgathatták a pincesor kialakulásának történetét.

A pihenés után az Almási erdőben folytatódott a túra, ahonnan a felső Pincesor szélére érkezve, kemény küzdelmet folytattak a túrázók a sárral. Ki bottal, ki anélkül küzdött meg a ragadós anyaggal, de a jókedv végig kitartott. Beérkezve a parkerdőbe kellemesebben folytatódott a túra, és meg is érkeztek az utolsó látnivalóhoz, a Magda Tivadar Tópartis diák által bemutatott lövészárkokhoz.

A túra végén meleg tea, forralt bor, zsíros kenyér és meglepetés ajándék várta a túrázókat. Ahogy a szervezőtől megtudtuk, a jövő évi faluismereti túra már most szervezés alatt van.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában