A megyei döntőn nyertes hölgyek képviselték Fejért

2023.03.28. 16:30

Sokan szurkoltak a Szívtipróknak: ügyesen szerepeltek a Szent György Kórház dolgozói az országos versenyen

A megyei döntőt megnyerő Szívtiprók csapata képviselte az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara versenyének országos döntőjében Fejért. A hölgyek szuperül szerepeltek, hála annak is, hogy sok szurkoló is elkísérte őket a döntőre.

Házi Péter

Fotó: MESZK területi szervezete

Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara immár a 11. alkalommal rendezte meg szakmai vetélkedőjét. A megmérettetést március 25-én Budapesten, a Lurdy Házban rendezték meg. Az országból a húsz legjobb csapat mérte össze tudását; a megyei első helyezettek és Budapest első helyezettje voltak a döntő résztvevői.  Az egész napos program délelőtti részében az előző évek gyakorlatának megfelelően interaktív és szimulációs feladatokat kellett végrehajtaniuk a csapatoknak, délután pedig látványos, a szurkolók számára is élvezhető feladatok (Táj-anatómia, Villámkérdések) vártak a versenyzőkre.

Fotós: MESZK területi szervezete

Amint arról a feol is beszámolt korábban, az országos döntőt megelőzően a vármegyei döntőt 2022. novemberében, 12 csapat részvételével rendezte meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) területi szervezete, ezt a versenyt nyerte meg a Szent György Kórház „Szívtiprók” csapata, akik a kórház kardiológiai osztályának dolgozóiból álltak össze. Az országos döntőn a 7. helyezést érték el, ezúton is gratulálunk nekik! A csapat tagjai: Barna Kitti, Gáspár Dóra, Szigeti Barbara Júlia, Tóth Katalin.  

Országos szinten a vetélkedőn egyébként közel 200 csapat vett részt. A versenyre megyénk versenyzőit lelkes kis szurkolói csapat kísérte, melynek tagja volt a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum három diákja és kísérőtanáruk is. Néhány év múlva talán már nekik szurkolhatnak majd a kollégák!

Fotós: MESZK területi szervezete

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában