Elhozták az összes díjat

2023.03.30. 16:05

A német nyelv mindkét kategóriájában győzött a csókai csapat

A Nagyné Mészáros Beáta által vezetett Hétvezér Általános Iskolában 111 tanuló versenyzett 37 csapatban, hogy feljusson a kategóriánként felállított dobogóra. A szerdán tartott VilágnyelvÉsz idegennyelvi versenyen a csókakői Báró Nádasdy Tamás Általános Iskola tanulói német nyelvből mindkét kategóriában elhozták az első helyet.

Palocsai Jenő

Papp Zsombor, Czikora Vince, Abért Szabolcs Bulcsu

Fotó: Csókakői iskola

Az ötödikes versenyzőket Kordiszné Pintér Katalin, a hetedikeseket az intézmény igazgatóhelyettese, Kamocsa Eszter készítette fel és kísérte el a versenyre. Utóbbi egyben a csókai általános igazgatóhelyettese is, ezért tőle kérdeztük, hogy túl az örömön és az elismerésen, milyen jutalomban részesülnek még a felső tagozatos gyerekek? A vezető helyettes elmondta: -- A győztesek a verseny másnapján, vagyis már csütörtökön délelőtt kaptak egy-egy igazgatói dicséretet és én még három ötöst, sőt vétójogot is adtam nekik. 

Balról jobbra Hegedüs Boldizsár (pirosban), Király Hunor Barnabás, Kiszely Ábel Bendegúz 
Forrás: Csókakői iskola

Mint kiderült, utóbbi azt jelenti, hogy egy alkalommal egy feleletnél vagy röpdolgozatnál mondhatja azt a vétójoggal jutalmazott tanuló, hogy ő most nem szeretne felelni vagy dolgozatot írni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában