Pénteken gépátvétel és pályabejárás

2023.03.30. 16:13

Fokozódik a hangulat, szombaton rajtol a Székesfehérvár Rallye

A kiadott program szerint csütörtökön Királyszentistvánnál tesztelt a mezőny. Szombaton onnan indul majd a száguldás

Németh Krisztián

Forrás: larocosport.hu

A hétvége első napján négy gyorsasági szakasz, és a fehérvári szuperspeciál vár a mezőnyre, vasárnap további hat etapon megy majd a száguldás. A szervezők izgalmas rallyet ígérnek, a Palotai úti versenyen pedig versenyen kívül megy majd a közönségszórakoztató pörgés-forgás. A feltörekvő hazai pilóta Klausz Kristóf Mitropa Kupa-győzelemmel hangolódott a hazai szezonnyitóra, a 26 éves versenyző murvás teszttel fejezte be a felkészülést.

- A hétvégén értünk haza egy osztrák aszfaltos futamról Tomival, az új navigátorommal. Papp Tomival a Mikulás Rallyen mentünk először, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, már ezen a két, év eleji futamon is megmutatkozott az összhang. Mindamellett az autót is átmozgattuk, magunkat is visszaráztuk a versenyformába, úgyhogy mindenképpen pozitív a felkészülési rész. A murvára átállás folyamatban van, nem mondom, hogy annyira nagy károk keletkeztek az osztrák futamon, de azért nem kíméltük az autót, illetve a pályák is olyanok voltak, hogy azért kapott a Skoda, egy revízió, és átépítési folyamat van most a műhelyben - mondta Klausz Kristóf.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség rendkívül fontosnak tartja a biztonságos, és felelősségteljes szurkolást. A fehérvári idénynyitó verseny előtt az MNASZ közösségi odalán neves magyar versenyzők hívják fel a rallye rajongók figyelmét a a legfontosabb szabályokra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában