Nagy kérdés, milyen hatásai lesznek a főtámogató kiszállásának

2023.06.04. 17:39

Fehérvár FC lett a csapat neve

Június 2-án jelentette be a MOL Nyrt., hogy nem kívánja meghosszabbítani szponzorációs szerződését a Fehérvár FC Kft.-vel. Azaz névadó főszponzor nélkül maradt a Vidi.

Ferencz Balázs

A lejáró szerződésű Marcel Heister sem tudja, milyen jövő vár eddigi munkaadójára

Fotó: Dömötör Csaba

A Magyar Olaj- és Gázipari  Nyrt. 2010 óta volt jelen a fehérvári labdarúgásban. A nagyvállalat támogatása mellett három bajnoki címet, egy Magyar Kupa-győzelmet és két Szuperkupát nyertek a piros-kékek. Két kiírásban is az Európa-liga csoportkörébe jutott a Vidi. 2018 óta névadó szponzorként szerepelt a MOL, előbb MOL Vidi FC, majd MOL Fehérvár FC néven harcolt az élvonalbeli együttes. 
Tudni lehetett, hogy a főszponzori megállapodás 2023. június 30-ig szól, így semmiképpen sem lehetett tárgyalási alap a hosszabbításhoz – már ha egyáltalán szó volt erről –, hogy a csapat a kiesés ellen küzdött a 2022/2023-as szezonban, s csak éppen maradt benn az első osztályban.

A nagyvállalat bejelentésére egy nappal később reagált a klub, honlapján szűkszavú közleményt adott ki, melyben bejelentette, hogy a gárda Fehérvár FC néven kezdi majd a következő szezont, s megköszönte a MOL tizenhárom évnyi támogatását:

„A MOL Nyrt. nem kívánta meghosszabbítani csapatszponzorációs együttműködését klubunkkal, így klubunk tulajdonosa és vezetősége ezt is figyelembe véve dolgozza ki a jövőre vonatkozó pénzügyi és szakmai terveket.” – állt a MOL Fehérvár FC közleményében.

S ez bizony súlyos mondat. A MOL minden bizonnyal szemmel látható összeggel támogatta a klubot, mely finanszírozási oldal kiesése komoly űrt hagyhat maga után, amit a közleményből ítélve nem tud pótolni az egyesület. Vagyis kisebb költségvetéssel kell gazdálkodnia a Vidinek, bizonyosan más célokat fogalmazva meg, mint az oly sikeres 2010-es években. S ez persze befolyásolja, hogy a jelenlegi edző, Bartosz Grzelak milyen csapatot építhet. Tud-e egyáltalán igazolni a klub, vagy épp az utánpótlásából kikerült játékosokra támaszkodik a jövőben? Egyáltalán, az utánpótlásnevelés rendszere milyen mértékben sérül?

A klubot irányítók is elismerték, hogy változásokra van szükség, hiszen a csapat elszürkülése az elmúlt években folyamatosan érzékelhető volt. A bajnokság befejeztével négy játékosától meg is vált az egylet, s várható volt, hogy a lista tovább bővül, ugyanakkor új futballisták érkezése is indokolt. Azonban a jelenlegi bizonytalan helyzetben igazi hazárdjátékosnak kell lennie annak, aki aláír a Vidihez... 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában