Erős torlódás volt

2023.06.07. 15:43

Megegyezés az iváncsai demonstráció után

A közösségi médiában napilágot látott információk szerint - egy demonstráció miatt - erős torlódás volt az M6-os autópálya iváncsai iparterület melletti szakaszán a reggeli és délelőtti órákban, amely jelentős forgalmi fennakadást okozott nem csak az autópályán, hanem az arra bevezető és arról kivezető útszakaszokon is. Társlapunk nem hivatalos információi szerint a demonstráció után a felek megegyeztek.

feol.hu

Gépjárművekkel akadályozták az ipari parkba történő bejutást

Fotó: Fehér Gábor/FMH-Archív

Iváncsa önkormányzata arról tájékoztatta a feol.hu-t, hogy szerda reggel valóban komoly fennakadást okozott a település közlekedésében is az iparterületre bevezető út lezárása. Hogy ez minek volt köszönhető, arra akkor sem az ipari területen épülő gyár illetékeseitől, sem pedig a rendőrségtől nem kaptunk információt (azóta rendőrségi válasz érkezett, amit ide kattintva olvashatnak el). Nem hivatalos információink szerint azonban - amelyet az illetékesek megerősíteni, sem cáfolni nem akartak - az anyavállalat, az SK kifizette az alvállalkozójának és az is az övének a megrendelt szakipari munkákat, ám az "al-alvállalkozó" ezt már nem tette meg a munkatársainak. Arról értesült a duol.hu, hogy a felek megegyeztek abban, hogy az elkövetkező néhány napban kifizetik azokat, akik a fenti okok miatt nem kapták meg járandóságukat.

A település polgármestere, Molnár Tibor korábban arról tájékoztatta a feol.hu-t, hogy reggel 7 óra után értesítették őt a település déli részén lakók, hogy fennakadás tapasztalható a Kilencedi úton, illetve a Vörösmarty utcai buszfordulónál. Mivel a helyszínre érkezve a polgármester is ezt tapasztalta, így a rendőrség segítségét kérte, akik ekkor már tudtak a problémáról és még megkezdték annak megoldását is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában