Az OTP Csoport történetének legnagyobb bankvásárlása

Hírek Tóth Balázs
Az OTP Csoport a szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. A vásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója. A két szlovén leánybank – a Nova KBM és az SKB Bank – most induló integrációs folyamata a tervek szerint hozzávetőlegesen másfél évig tart majd – közölte az OTP a figyelo.hu-val.

Az OTP Bank 2019 óta van jelen Szlovéniában, akkor az SKB Bank tulajdonosa lett, amelyet azóta sikeresen integrált az OTP Csoportba. Az ország iránti elköteleződését megerősítve hétfőn a Nova KBM Csoportot vásárolta meg az Apollo Global Management által menedzselt befektetési alapoktól (melyeknek 80 százalékos tulajdona volt a bankban), valamint az EBRD-től (a nemzetközi pénzintézet 20 százalékos hányaddal rendelkezett a bankban). A tranzakció zárásakor a Summit Leasing Slovenija lízingcég a Nova KBM Csoporttól az eladók, az Apollo Global Management és az EBRD tulajdonába került.

Az OTP Szlovéniában

A Nova KBM sikeres akvizíciója jelentősen megnöveli az OTP Csoport súlyát Szlovéniában. A tranzakció lezárásával a bankcsoport 30 százalék körüli részesedést ért el, a betét- és hitelállomány alapján immár vezető pozíciót tölt be az országban. „A Nova KBM az egyik leginnovatívabb bank a szlovén piacon, amely az OTP Csoport értékes és fontos tagjává vált. A sikeres tranzakciózárás nemcsak hosszú távú elköteleződésünket erősíti Szlovénia mellett, hanem azt is jelzi, hogy az OTP Csoport stabil, tőkeerős, kiemelkedő likviditással rendelkezik, és a menedzsment elkötelezett a regionális jelenlét erősítésében” – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, hogy az esemény nemcsak a szlovén bankcsoport fejlődésében fontos mérföldkő, hanem az OTP Csoport egészének életében is. „A Nova KBM megvásárlása a Csoport történetének legjelentősebb akvizíciója, ezzel Szlovénia az ötödik ország, ahol piacvezetővé váltunk. Azért dolgozunk, hogy az SKB Bank és a Nova KBM jövőbeli összeolvadása a lakossági ügyfelek, a kis- és középvállalkozások számára egyaránt jelentős előnyökkel járjon, de a nagyvállalati ügyfelek és mindkét bank munkatársai is profitálni fognak az új, egyesült bank optimális nagyságából. Ez a kiváló minőségű és ár-érték arányú banki termékek és szolgáltatások további fejlesztését, a fiókok és az ATM-ek könnyebb elérhetőségét, valamint a digitális és innovációs képességek növekedését is jelenti. A Nova KBM továbbra is élvonalbeli szolgáltatásokat, szakértő és színvonalas kiszolgálást fog nyújtani ügyfeleinek. Az első változás, amit érzékelni fognak a fiókokban és az online felületeken, az a banklogó színének megváltozása, amely az OTP Csoport márkájának megfelelően zöldre változik” – tette hozzá Csányi Sándor.

John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója elmondta: „Nagy várakozással állunk a Nova KBM és az SKB Bank tervezett összeolvadása előtt, és hisszük, hogy az integráció nyertesei az ügyfeleink és a munkavállalóink lesznek. A tranzakció lezárásával beérett az az elmúlt években elvégzett, példátlan átalakulással járó munka, amelyet az előző tulajdonosok, az Apollo Alapok és az EBRD támogatásával elvégeztünk. A bank vezetése nevében szeretném megköszönni az Apollónak és az EBRD-nek az elmúlt években tanúsított támogatást, figyelmet és iránymutatást, ami lehetővé tette a Nova KBM számára, hogy Szlovénia egyik vezető pénzügyi intézetévé válhasson.” Az OTP Csoport széles körű bankintegrációs tapasztalata nagy segítséget jelent majd a most következő időszakban, az SKB Bankkal együtt mindent megteszünk a zökkenőmentes integrációs folyamat érdekében – tette hozzá. Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója kifejtette: „Az OTP Csoport tagjaként anyavállalatunk már bizonyította stratégiai szerepét és fejlesztési törekvéseit. Az SKB Bankot az elmúlt három évben már sikeresen integrálta az OTP Csoport, e téren szerzett tudásunkat és tapasztalatainkat örömmel osztjuk meg új kollégáinkkal.” Michele Raba az Apollo Partnertől elmondta:„az Apollo Alapok és az EBRD hat éven át voltak sikeres tulajdonosai a Nova KBM-nek, és mindannyian büszkék vagyunk arra, amit a Nova KBM csapatával közösen elértünk.” Jelezte: az elmúlt években, tulajdonlásuk időszaka alatt a Nova KBM egy nagymértékű átalakuláson ment keresztül, eközben elérte, sőt felülmúlta stratégiai céljait, sikeresen összeolvasztva és integrálva négy bankot, köztük az Abankát is. A Nova KBM fejlesztette a vállalati kultúráját és az ügyfélkiszolgálást, valamint egyszerűsítette a termékeit, amivel végül felkeltette egy kiváló stratégiai vevő, az OTP érdeklődését – fűzte hozzá.

Az OTP a nemzetközi porondon

A két bank integrációs folyamata a tervek szerint hozzávetőleg másfél évet vesz majd igénybe, ez alatt az idő alatt mindkét bank önállóan, saját márkanévvel működik majd. A jövőbeni új, egyesített bank kiváló lehetőségeket nyújt majd az ügyfeleknek és a munkavállalóknak. Addig is, nem sokkal a pénzügyi zárást követően, egy csaknem 450 ATM-ből álló kiterjedt hálózat válik elérhetővé mindkét bank ügyfelei számára szerte Szlovéniában, díjmentes bankkártyás készpénzfelvétellel. Az OTP Csoport a kelet-közép-európai régió egyik vezető pénzügyi csoportja, amely kivételes növekedési eredményekkel, kiemelkedő nyereségességgel, valamint szilárd tőke- és likviditási pozícióval rendelkezik. A Csoport 11 országban van jelen, a folyamatban lévő üzbegisztáni akvizíció lezárását követően ez a szám 12-re nő. Jelenleg több mint 33 000 munkavállalóval közel 16 millió ügyfélnek nyújt univerzális pénzügyi szolgáltatásokat.

Borítókép: Világgazdaság/Kallus György

Ezek is érdekelhetnek

További híreink