Labdarúgás

2022.08.13. 14:24

Hiába a késői gól, vereségként élték meg

A DVSC újfent nüanszokkal maradt el a győzelemtől.

Forrás: Nemzeti Sport-archív

Mint azt korábban megírtuk, a DVSC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Vasas FC ellen az OTP Bank Liga 3. fordulójának nyitómérkőzésén pénteken.

Joao Janeiro, a csapat vezetőedzője értékelt a találkozót követően lapunknak. – Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, egészen a piros lapig. Onnantól úgy nézett ki, mintha némileg veszítettünk volna a tempónkból. A Vasas remek csapat, ha egy lehetőséghez jutnak, gólt szereznek belőle. Ez az NB I., itt így mennek a dolgok. A második félidőben rengeteget próbálkoztunk, nem tudok ujjal mutogatni egyetlen játékosomra sem, amiért nem jött össze a győzelem. Mindent megtettek, de így alakult – mondta, hozzátéve, számára ez a döntetlen ismét egy vereségnek minősül. – Hasonló érzéseim vannak, mint a Kecskemét elleni találkozót követően. A helyzeteket tekintve élen járunk a bajnokságban, mégsem tudunk nyerni. Ez két egymást követő vereség számomra, ami persze egy-egy pontként sokat jelenthet még a bajnokság végén, de jelenleg nem tudom másként megélni, mint egyfajta kudarc.

Joao Janeiro
Forrás: Nemzeti Sport-archív

A portugál tréner a nagyszerűen debütáló Horváth Krisztoferre is kitért. – Krisztofer egy hatalmas tehetség. A Debrecennek büszkének kellene lennie, hogy ideigazolt, ugyanis 10 topcsapat más bajnokságokból is igyekezett megszerezni őt, mégis minket választott. Megvoltak a helyzetei, nyilván egy-két elhibázott passza is akadt, de csak olyanokkal történik ez meg, akik mennek előre és próbálkoznak. Ha elbújsz a meccs során, nyilván nem hibázol. Szerencsére Dzsudzsák Balázs személyében egy tapasztalt játékos van mellette, aki folyamatosan tanácsokkal látja el – mondta.

Be kell fejezni

Dorian Babunski a találkozó végén szerzett szerencsés találatot és mentett pontot a Lokinak, mégsem volt felhőtlenül boldog a lefújást követően. – Jobb csapatnak tűntünk, de a futballban ez nem elég. Be kell fejezni az akciókat, gólokat kell szerezni. A Vasasnak szó szerint egy helyzete volt, gólt is lőttek belőle. Jobban kell fókuszálnunk a befejezésekre. Az edző azt mondta, legyek minél közelebb a tizenhatoshoz, mert rengeteget támadtunk. Ezt kell csinálnia egy csatárnak. Hajtottunk, mentünk előre, és örülök, hogy sikerült gólt szereznem, de így is keserédes az eredmény, mert a döntetlen vereségnek érződik.

Saná Gomes első gólpasszát jegyezte a szezonban, ám Babunskihoz hasonlóan bosszúsan értékelte a látottakat. – Megannyi helyzetünk volt, de megint az történt, ami az előző meccseken is. Nem bírtunk gólokat szerezni, hiába próbálkoztunk teljes erőbedobással. Mostantól a következő meccsre kell koncentrálnunk, és a legjobbunkat nyújtani, hogy meglegyen az első győzelmünk – összegezte, a pályán betöltött szerepére is kitérve. – A pozíciómból adódik, hogy rengeteget kell dolgozzak. Manrique is keményen edz, hogy játszhasson, ezért én sem nyugodhatok meg, folyamatosan teljesítenem kell, hogy szerepelhessek. A csapat remek, egy nagy klubról van szó, ahol megtiszteltetés játszani. Nagyszerűen fogadtak a srácok az érkezésemkor, és azt gondolom, kifejezetten jó csapattársakkal futballozhatok együtt – mondta. 

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában