Sziréna

2022.10.06. 09:37

Kábulat a debreceni éjszakában: több férfi is kidőlt, amikor megjelent egy rejtélyes nő

Rablás és kifosztás miatt nyomoztak ellene.

Forrás: police.hu

Két hét leforgása alatt három hasonló eset történt Debrecenben 2022 április elején. Három időpont, három helyszín és három férfi. Egyikőjük sem tagadta, hogy alkoholt fogyasztott volna, viszont ketten teljes emlékezetvesztésről és magatehetetlen állapotról számoltak be, míg a harmadik sértett egyszerűen elaludt egy padon. Mire magukhoz tértek, minden pénzük eltűnt, viszont az utolsó emlékük ugyanaz volt, egy középkorú nő, aki beszélgetésbe elegyedett velük – részletezte a rejtélyes esetek körülményeit a rendőrség hivatalos honlapja.

A nyomozók azonnal az ismeretlen asszony keresésébe kezdtek, tanúkat kerestek és hallgattak meg, továbbá toxikológus szakértőt rendeltek ki, hogy kiderítsék, mitől került a két férfi magatehetetlen állapotba. A szakértői vélemények alapján a vérükben nagy mennyiségű és erős nyugtatók hatóanyagait lehetett kimutatni.

Időközben a rendőrök látókörébe került egy 50 éves nő, akit a gyanú szerint kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmények elkövetésével. Gyanúsítotti kihallgatásán a helyi lakos mindent tagadott, a nála talált nyugtatókat pedig betegségeivel magyarázta.

A nyomozás adatai szerint tudatosan indult mindhárom alkalommal az éjszakába. Két sértettnek ő csempészte az italába a gyógyszereket, míg a harmadiknál azt használta ki, hogy a férfi elaludt. Tehetetlen áldozataitól az összes pénzüket elvette.

A rendőrök június 19-én őrizetbe vették a nőt, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kétrendbeli rablás, valamint egyrendbeli kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában