A cívisvárosnak lesz elegendő vize

2022.10.06. 18:21

Így áll most a Civaqua-program: jövő novemberben már a Tisza vize folyhat Debrecenbe

Az első ütem jól halad, már a jóléti elemeket megvalósító második ütemet is tervezik.

Forrás: Kiss Annamarie

Tevőlegesen is megkezdődtek a Civaqua munkálatai Balmazújváros közelében. A Tócót és jóléti tavainkat élővízzé varázsoló beruházás jelenlegi helyzetét csütörtök délután szemléltették a 35-ös főút melletti helyszínen.

Papp László polgármester elmondta, hogy az első ütem határideje 2023 novembere, a munkálatok 50 százalékával azonban már idén novemberben végezhet a kivitelező. A csőfektetői munkák szintén jól haladnak, a tervezett 13 kilométeres szakaszból eddig 9-cel végeztek, mindezt az ott zajló mezőgazdasági munkálatok megzavarása nélkül.

Papp László polgármester és Kósa Lajos országgyűlési képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

A beruházásnak ugyancsak része a víztározók kapacitásának növelése, a Vezér utcán 23 köbméteres víztározó lesz, most a régészeti feltárások vannak folyamatban, valamint fejlesztik a szivattyútelepet. – A források továbbra is rendelkezésünkre állnak. Nagyot léptünk előre a Civaqua ügyében, Debrecennek jelenleg is van és a jövőben is lesz elegendő vize – hangsúlyozta a polgármester.

Papp László polgármester és Kósa Lajos országgyűlési képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

Kósa Lajos honatya emlékeztetett, hogy ez Magyarország legnagyobb vízrendezési beruházása. Rámutatott egyúttal arra, hogy az idei nyár bebizonyította, mit jelent a város és környéke számára az aszályos időszak, mely a jövőben ráadásul még gyakoribb lehet. Hangsúlyozta, hogy a természetes környezetünk eredeti állapotát nem lehet visszaállítani, segíteni viszont tudunk. 

Kitért arra is, hogy a beruházás egyben öntözési program, amivel háromszorosára növelhető a termőterületek nagysága.

Mivel zöldberuházásról van szó, kiemelt fontosságú az a naperőműpark, mely teljesen ellátja majd energiával az itt kialakított rendszert – emelte ki, majd hozzáfűzte: a Mi Civaquánk ötletpályázat legnépszerűbb munkáit a második ütemben fogják megvalósítani.

Papp László polgármester, Balázs Ákos alpolgármester és Kósa Lajos országgyűlési képviselő
Forrás: Kiss Annamarie

Balázs Ákos alpolgármester hangsúlyozta, hogy az első ütem munkálatai mellett a második ütem tervezése folyamatban van, és ha az időjárás is kedvező lesz, a csővezetékek lefektetése még ebben az évben befejeződhet.

Az első ütem 16 milliárd forintból, a második 50 milliárd forintból és körülbelül két és fél év alatt valósul meg. 

SZD

Három ütemet terveznek

Az első ütem tervei a kormány, a debreceni önkormányzat, az Országos Vízügyi Főfelügyelőség és a helyi szakemberek összefogásával készültek el, a közeljövőben megépülő csatornán keresztül másodpercenként akár 1200 liternyi vízhozammal érkezhet majd Debrecenbe a Tisza vize.

Elsőként a Keleti-főcsatornán keresztül eljut a Tócó patakba, ezt a vizet viszik majd el a második ütemben a Nagyerdőig, s ott víztároló kazettákat is kialakítanak. A harmadik ütemben kerül majd víz a város keleti részén lévő jóléti tavakhoz, víztározókhoz.

A Civaqua program első ütemének kivitelezésére kiírt közbeszerzést a hajdúszoboszlói Aqua-General Szennyvíztechnológia-építő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte el. A cég két alvállalkozót von be a munkába, a debreceni Keviép Kft.-t és a tiszakécskei Duna Aszfalt Zrt.-t.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában