Új részletek

2023.01.29. 09:44

„Álmában sem gondolta, hogy a szavak helyett fegyverrel támadnak rá” – megszólalt a Debrecenben megkéselt lány édesapja

A diákot négyszer szúrták meg, de csak az egyikre emlékszik.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Nagy port kavart a héten Debrecenben két lány késelésig fajuló vitája: a diákot a hírek szerint féltékenység miatt szúrta meg iskolatársa szerda délután, és életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A Debreceni Egyetem pénteki tájékoztatása szerint a beteget a Klinika Központ Traumatológiai és Kézsebészeti Osztályán ápolják, állapota stabil.

Az ügyben megszólalt a megszúrt lány édesapja, részletesen beszélt az összetűzésről. A támadó már a Sinai Miklós utcai iskolában belekötött társába, majd a közeli parkban elfajultak az indulatok. A lány megkéselte iskolatársát, aki válaszképp többször is úgy megrúgta, hogy végül eltört az orra, számolt be a Blikk nyomán a Ripost.

A folyosón a vállával is lökdöste. Provokálta, hogy verekedjenek, de Vera erre bent nem volt hajlandó, félt, hogy emiatt kicsapnák. Közölte, hogy majd iskola után megbeszélhetik a problémát, de álmában sem gondolta, hogy a szavak helyett fegyverrel támadnak rá. Egy pillangókés volt a másik lánynál, amit a kérésére a barátai vittek be neki tanítás után. Biztosan előre készült a tettére, ha már odarendelte magának

– magyarázta a megkéselt lány apja.

A férfi elmondta, lánya csak másnap tért magához a kórházban. A diák csak egy szúrásra emlékszik, pedig négy is érte.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában