Közös összefogás

2023.02.07. 10:38

Mentőkutyával érkezik a katasztrófa sújtotta Törökországba a hajdú-bihari mentésvezető – videóval

Még nem tudni előre, hány napot vesznek igénybe a mentési munkálatok.

Forrás: Facebook: Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület

Már kedden a korai órákban megérkezett Lukács Péter, a Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület vezetője és King, a belga juhász mentőkutya a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Néhány órán belül egy mentőcsapat tagjaiként Törökországba utaznak, hogy segítsenek a hétfő hajnali brutális méretű földrengés mentési munkálatiban.

A havazás miatt késett az Isztambul felől érkező járat, ezért a 9 óra 30 perces indulást két órával elhalasztották. Ezalatt a Hajdú Online-nak sikerült elérnie a mentésvezetőt, aki elmondta, az egyesület folyamatosan készen áll arra, hogy bármely területen azonnal be tudjon avatkozni:

Függetlenül attól, hogy az országnak vagy a világnak melyik részén van a baj, számunkra fontos, hogy ott legyünk, és segítsünk

 – vallja Lukács Péter. 

Mint megtudtuk, a szolnoki Életjel Mentőcsoport, a miskolci Spider Mentőcsoport és a Főnix Speciális Mentők is tagjai annak a kontingensnek, amely hat fővel, négy kutyával és egy egészségügyi személyzettel közösen utazik a katasztrófa sújtotta földrész felé. Először Isztambulba érkeznek, onnan egy helyi járatú repülővel egy, a földrengés epicentrumához közeli nagyvárosba, majd busszal az érintett helyszínekre mennek.

Kinggel együtt elsősorban az élő személyeket, még a romok alatt rekedt sérülteket próbáljuk meg minél hatékonyabban felkutatni. Amint őket kimentettük, akkor a sajnálatos módon elhunyt lakók kiemelése is fontos szerepet fog játszani a mentésben

 – mondta. Hozzátette, miután valamennyi személyt kiemeltek a romok alól, megkezdődhet a visszaállítás és a kárelhárítás.

Lukács Péter az erre szükséges idővel kapcsolatban elmondta, azt nem tudni előre, ez pontosan mennyi időt fog igénybe venni. Az ő csoportjuk legkevesebb öt nap, de legfeljebb tíz napos távlatban tartózkodik kint. Ez attól is függ, mekkora területen kell beavatkozniuk, hiszen – mint mondta – nemzetközi szinten is hatalmas megmozdulás tapasztalható, és számos mentőcsapat érkezik a helyszínre.
Magyarországról is több mentőalakulat indult meg, hogy segítse a bajba jutottakat. 

Éjjel fél egykor megérkezett a hivatásos tűzoltókból álló HUNOR mentőszervezet Törökországba.

Mint arról beszámoltunk, a csapat ötven fővel, öt orvossal és két személykereső kutyával indult hétfőn este a földrengés sújtotta térségbe. Az alakulatban két hajdú-bihari tűzoltó is részt vesz.

A Katasztrófavédelem közlése szerint a csapat a Törökország déli részén elhelyezkedő Hatay tartományban megkezdte a munkát, és már a kárterületen dolgozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában