Testületi ülés

2023.03.27. 14:00

Szólláth Tibor: „Ilyen alapon dönthetnénk arról is, hogy ne épüljenek itt űrállomások vagy atomerőművek”

Több bizottsági tárgyalást megélt a város költségvetés-tervezete.

Az előző évben előkészített beruházások idén kivitelezésbe fordulnak át

Forrás: Illusztráció / MW-archív

Március 23-án tartotta legutóbbi képviselő-testületi ülését Hajdúnánás önkormányzata, egyebek mellett elfogadták a város idei költségvetését. Ennek tervezetét korábban több bizottsági ülésen, valamint képviselő-testületi ülésen is tárgyalták. Emellett napirenden voltak rendeletmódosítások és beszámolók elfogadása.

Bódi Judit képviselői indítványát a képviselő-testület nem vette napirendre, miután a képviselőnő a polgármester kérésére nem ismertette annak indokát, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata szerint ezt a napirendi pontok elfogadása után kell megtennie. Egy másik hozzászólásában a képviselőnő hangsúlyozta, a következő ülésen ismertetni fogja előterjesztését és annak indokát, amelynek témája a debreceni akkumulátorgyár és a MotoGP-pálya tervezett helyszíne.

Az akkumulátorgyár kapcsán megint arról van szó, hogy idehozzuk az országos politikát és megpróbálunk olyan ügyet kreálni, amiről szó sincs. Bele akarják a várost vonni egy olyan országos kampányba, amiben semmi érintettségünk sincs, de egyébként sem hiányzik ez nekünk. Ilyen alapon dönthetnénk arról is, hogy ne épüljenek itt űrállomások vagy atomerőművek

– fogalmazott válaszában Szólláth Tibor polgármester. Mint hangsúlyozta, a képviselő-testület hatályos döntése értelmében ahhoz járultak hozzá, hogy az érintett területen egy versenypálya épüljön. Amíg nem hoznak eltérő döntést, addig ott nem épülhet más

Cél a fenntarthatóság javítása

– Ez egy rendkívül nehéz időszakban megalkotott költségvetés, ami gyakorlatilag a 2022-es őszi intézkedések nélkül nem is értelmezhető. Ha akkor nem hozzuk meg a szükséges takarékossági intézkedéseket, akkor ma többszáz millió forinttal nehezebb helyzetben lennénk – hangsúlyozta az előterjesztés ismertetésének elején a városvezető. Elmondta, a mintegy 300 millió forintos kormányzati támogatás főleg az önkormányzat gazdasági társaságai számára jelentett segítséget. Hangsúlyozta, fontos a költséghatékony gazdálkodás és a város fejlesztési lehetőségeinek megőrzése. – 

Egy komoly fejlesztési hullám indul el idén, hiszen a tavaly előkészített beruházásaink kivitelezésbe fordulnak át – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a tervezett költségvetés megfelelő keretet biztosít az intézmények működéséhez, a szolgáltatások és az eddig elért eredmények fenntartásához. Kiemelt szerep jut az energetikai fejlesztéseknek, a gazdasági társaságok fenntarthatóságának javítására. Éppen ezért mintegy 60 millió forint saját forrást különítettek el ilyen célú felújításokra. A költségvetés emellett 150 millió forint tartalékkal és 800 millió forint tervezett iparűzési adóbevétellel számol. A képviselők végül 7 igen és 5 nem arányban, mintegy 6 milliárd 780 millió forint főösszeggel elfogadták a város idei költségvetését.

A legtöbb káreset Hajdúhadházon volt

A képviselő-testület elfogadta a Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2022-es évről szóló beszámolóját. A szervezet a Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség alárendeltségében és szakmai irányításával végzi tevékenységét 15 településen. 

Tavaly összesen 733 riasztást kaptak (481 darab tűzeset és 252 darab műszaki mentés), melyekből összesen 447 alkalommal kellett beavatkozniuk. A legtöbb káreset a vármegyében Hajdúhadházon (250), Hajdúböszörményben (242) és Balmazújvárosban volt.  

A fentieken túl módosították közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól; a város településképének védelméről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló rendeleteket. Elfogadták az önkormányzat ez évi közbeszerzési tervét, az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok és intézmények beszámolóit. 

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában