Mátrai Bornapok

2022.05.22. 19:33

MyMátra, az új bor, avagy Mátrai Bornapokat ünnepeltek Gyöngyösön (galéria)

K. B. L.

Mátrai Bornapok

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czimer Tamas

Három napig a Mátraalján megtermett borokat ünnepelték a városban zenével és jókedvvel. Tizenkilenc borászat százhatvan italát lehetett végig kóstolni, és az ételekből a helyi ízeket is magukhoz vehették a három napos rendezvény látogatói, ugyanis most külön gasztroudvart is létrehoztak a szervezők. Újdonságként megjelent, hogy a zsetonok kiváltásánál már kártyával is lehetett fizetni. A hagyományos vidámpark, valamint a fehér, vörös és rozéborokat kínáló boros pavilonok mellett idén is várta a rendezvény közönségét a kézműves portékák kirakodóvására.

A MyMátra elnevezésű közösségi bort is megkóstolhatták a gyöngyösi háromnapos rendezvényre látogatók. Az új kezdeményezés lényege, hogy több borász alakította ki az italt úgy, hogy mindenki hozzáadott kicsit a saját ízvilágából – emelte ki Hiesz György polgármester a rendezvénnyel kapcsolatban. 

A három nap alatt a helyi fellépők, együttesek, csoportok mellett teljesen megtöltötték a gyöngyösi főteret a jól ismert előadók, így Fenyő Miklós, a Bagossy Brothers Company, Kovács Tibor és a Blahalouisiana. 

A rendezvényen osztották ki az összesen csaknem kétszáz bortételből összeállt Mátrai borvidéki és a hegyközségi borversenyek díjait is. Elhangzott, a több évtizede létező bornapok rendezvénysorozatának kezdte óta fiatal, nagyon tehetséges borászgenerációk nőttek fel a Mátraalján, akik a hagyományokra építve országos és nemzetközi szinten is megállják a helyüket a borkészítésben. Külön bemutatták és meg is kóstolhatták a nemrég kiválasztott városbort és a polgármester borát is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában