Helyszíni felvételek

2022.05.28. 18:39

Három ház is porig égett Egerben - a tűzoltók órákon át oltottak (videó)

Az utcára menekültek a lakók, amikor kigyulladt és porig égett három ház Egerben.

HEOL

Forrás: Tenyek.hu

Mint arról korábban már beszámoltunk, pénteken délután olvasónk jelezte portálunknak, hogy sok tűzoltó- és mentőautó halad szirénázva az egri Rákóczi úton. Kérdésünkre Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense elmondta, a felnémeti Béke úton kapott lángra két ház tetőszerkezete és a harmadikra is kezd átterjedni a tűz.

A Tények riportjából most kiderült, hogy a tűz az egyik garázsban keletkezett és nagyon hamar átterjedt a szomszéd házak tetejére is. Hatalmas lángokkal égett, erről sokkoló felvételek készültek. Több mint 20 tűzoltó hét vízsugárral oltotta órákon át. Több gázpalackot is kihoztak a házakból, és egy kutyát is kimentettek. 12 ember maradt otthon nélkül.

A tulajdonos azt mondta: nem volt otthon, telefonon tudta meg, hogy ég a háza. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, állítása szerint semmi sem volt a garázsban, ami lángra kaphatott volna. A tűzoltók négy gázpalackot hoztak ki a lángok közül, és egy kiskutyát is kimentettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában