Őrizetben

2022.08.10. 12:16

Egy éjszaka alatt három autót tört fel Egerben a kerecsendi fiú, elfogták

Őrizetbe vették az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai augusztus 6-án egy kerecsendi lakost, akit aznap este a helyi körzeti megbízott fogott el.

Forrás: HMRFK

A 21 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy június 4-én éjjel ugyanazzal a módszerrel tört fel három autót Egerben, a II. Rákóczi Ferenc úton. Az autók bal vagy jobb első ablakát felfeszítette, s azokból ellopott tárgyakat.
Miután a bűnüldözők azonosították őt, kiderült, hogy nem ismeretlen előttük, ugyanis több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytatnak ellene büntetőeljárást.

Mostani kihallgatásakor három rendbeli lopást róttak a terhére, de vizsgálják azt is, hogy a gyanúsított összefüggésbe hozható-e hasonló módszerrel, Egerben megvalósult bűntényekkel.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi letartóztatásának indítványozására, ám a bíróság augusztus 9-én a bűnügyi felügyelet elrendelése mellett döntött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában