Atrocitás

2022.12.01. 11:09

Eldurvult a féltékenység: elfogták a késsel és gázpisztollyal támadókat Halmajugrán

Több lövést leadtak, és a kés is előkerült a balhéban.

HEOL

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást több fiatal ellen. Egy halmajugrai buszmegállóban, idén november 30-án kora délután öt személy szóváltása fajult tettlegességig – erről Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő tájékoztatta portálunkat csütörtökön.

Mint közölte, a jelenlegi adatok alapján az egyik fiatal a közösségi médiában több szív emojit küldött a másik társasághoz tartozó fiú barátnőjének fotójához, amelyet követően a két fiú heves vitába keveredett egymással az online térben. Ez folytatódott személyesen a buszmegállóban, ahol a szájkaratét követően verekedni kezdtek, mely közben előkerült egy gáz-és riasztó fegyver is, mellyel több lövést leadtak. Erre reagálva egyikük elővett egy kést, amellyel orvosi ellátást igénylő szúrt sérülést okozott egyik vitapartnerének.

A kölcsönös bántalmazás közben további két ember sérült meg.

A nyomozók a 21 éves K. R.-t, a 22 éves K. R.-t és a szintén 22 éves Sz. I.-t orvosi ellátásukat követően a városi rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárásban vizsgálják, hogy további, más jellegű bűncselekmény valósult-e meg.

Portálunk egyébként úgy értesült, hogy a szerelemféltésen túl új pszichoaktív anyag miatti elszámolási vita is fennállt a társaság között.

Korábban portálunkon is beszámoltunk arról, hogy szerda este súlyos atrocitás ért két helyi roma fiatalembert Halmajugrán, állítja Nagy János, Halmajugra kisebbségi önkormányzatának elnöke egy szerda esti, közösségi oldalra feltett videóban. Ott többek között arról beszél, hogy gárdistának kinéző, bakancsos, ólomkesztyűs egyének két halmajugrai fiatalba belekötöttek, majd fegyvert fogtak rájuk. A két halmajugrai testvér azonban megvédte magát, lefegyverezte a támadókat.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában