Nem illeszkedik

2023.02.03. 11:53

Hiába népszerű, megszűnhet az egri pizzázó

A településkép miatt kellene mennie a pizzázónak. Az internet népe felháborodott.

Sz. M. L.

Bezárhat az egri pizzázó

Forrás: Rozi's Kitchen/Facebook

– A polgármester és a főépítész elzavarná a Rozi’s Kitchent, a strand bejáratától. A főépítész felszólít, a polgármester pedig nem fogadja a vállalkozót, nem ad időpontot, nem hallgatja meg – tette közzé Oroján Sándor (Fidesz-KDNP) frakcióvezető. Szerinte ez a városnak káros, vállalkozásellenes politika, amit szerinte jogszabályokra hivatkozva, de azokkal visszaélve folytat a városvezetés.


– Álljunk ki a kisvállalkozó mellett, álljunk ki azért, hogy senkit ne vegzáljon önkényesen a városvezetés. Ha nem hátrálnak, akár az általuk hivatkozott településképi rendeletet is módosítani fogjuk közös erővel, mert el kell venni a jogi fegyvert azoktól, akik a lakosság, a vállalkozók, az egriek ellen használják!
Hagyják már végre békén az embereket, és végezzék inkább a munkájukat Eger javára – fogalmazott Oroján Sándor.

Hajdú Zoltán, a pizzázó tulajdonosa is azt írta a hely közösségi oldalára, hétfőn el kell vontatnia a standját.  Posztja alatt rengetegen felháborodásukat fejezték ki. Az ügyben meghallgatást kért Mirkóczki Ádám polgármestertől, és írt egy levelet Kacsó János főépítésznek is, amit közzé is tett:

„Január 31-én kaptam kézbe az Ön által aláírt határozatot, miszerint el kell vontassam a strand Petőfi téri bejárata elől a standomat. Bizonyára ön is tudja, milyen nehéz helyzetben van a vendéglátás a magas alapanyag és rezsiárak miatt. Nekem jelelnleg ez a stand az egyetlen bevételem, ráadásul holtszezon van, nagyon nehezen boldogulok, örülök, ha az adómra, a számláimra, és a kislányommal való folyamatos kapcsolattartásra össze tudom szedni minden hónapban a pénzt. Ez a legutóbbi rója rám a legtöbb kiadást, mivel a gyermekem nem Egerben él. Ha megtehetném, nyilván nem fagyoskodnék egész nap az utcán január-februárban. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy három éve küzdök folyamatosan, hogy életben tartsam a vállalkozásom, és eközben tetemes adósságot halmoztam fel, amiből az előttem álló, 2023-as szezon jelenti a kiutat. Ennek a folyamatnak nagyon fontos tényezője lenne ez a hely. Tudnia kell rólam, hogy soha nem iszom alkoholt, nem dohányzom és még kipróbálás szinten sem kábítószereztem soha és kizárólag a kislányomnak szentelem a szabad időmet. Ezeket a gondolatokat azért tartom fontosnak megemlíteni, hogy a külsőmmel kapcsolatos sztereotípiákat eloszlassam és teljesebb kepet tudjon alkotni rólam. Tisztelettel, már-már könyörögve kérem, hogy jelen levél tartalmát mérlegelve és fontolóra véve változtassa meg a döntését! Nem ezt a konténert szerettem volna ezen a helyen üzemeltetni, ez csak egy átmeneti gyors megoldás volt. Megállapodásunk az Eger Termállal úgy szól, hogy tavasszal, amikor nyit a hátam mögött lévő pénztár, arrébb kell vonulnom. Néhány asztallal és napernyővel kiegészítve, nagyon szép, a városi környezetbe illeszkedő helyet tudnék itt kialakítani.”

Az önkormányzatot is megkérdeztük a fentiekről. Arról érdeklődtünk, hogy pontosan mi a probléma a pizzázó jelenlétével és megfontolják-e a kérést. Amint válaszolnak, közzé tesszük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában