Húsvéti sonka

2023.03.28. 06:57

Aranyárban mérik húsvétra a valódi parasztsonkát Hevesben is

Aki idén igazi parasztsonkát szeretne a húsvéti asztalra tenni, alaposan ki kell nyitnia a pénztárcáját, derül ki körképünkből.

B. K.

A húsvéti asztal elmaradhatatlan kelléke a sonka. Nem mindegy, milyet veszünk a boltban

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Kedvenc hentesüzletemben hetven év körüli néni nézelődik előttem. Gusztálja a sonkaféléket. Az eladó készségesen mutatja az árut. Miután kiderül, hogy nagyjából 4500 forint  lenne az ára, a hölgy elbizonytalanodik.  – Nem is tudom - mondja.  A gyerekek idén nem jönnek haza, a férjem már nem tud ilyen nehéz ételeket megemészteni, nekem meg rosszak a fogaim. Még meggondolom magam - fejezi be az érvelést, majd kér egy fél kilónyi  darált húst.

Egy szép méretes parasztsonkát szúrok ki. Mondom az eladónak, ne akassza le a kampóról, csak mondjon egy közeli árat, vajon mit kóstál egy ilyen szemrevaló darab. - Harmincezer forint körül lehet  - válaszol mosolyogva. Régen ismer, tudja, hogy ennyiért biztosan nem veszem meg.

Elindulok egy kisebb körútra is. A nagyobb élelmiszerláncok üzleteiben nézelődöm abban a reményben, hogy az elmúlt napokban sokat olvastam arról, hogy számos élelmiszer árát drasztikusan csökkentették. A látottak alapján annyit állapítok meg, hogy a hentespultok és a hűtőládák is  rogyásig vannak pácolt,  illetve füstölt húsokkal, csülkökkel. Az áruk minőségtől, gyártótól függ. Az átlagos ár kilónként 2800–3200 forint kötött mozog, de találtunk 2200 forintért is kötözött tarját. 

A vákumcsomagolt termékeknél mindenképp érdemes megnézni a szavatossági időt. Meglepődhetünk, hogy milyen gyorsan lejár. Találtam olyan csomagot is, amelynek a húsvét előtti napokig szavatolták a minőségét. Érdemes a termék címkéjén azt is ellenőrizni, hogy vajon a „füstölt” vagy pedig a „füstölt ízű” kifejezés szerepel-e rajta. Előbbinél keményfa égetéséből származó füsttel közvetlenül füstölik a sonkát, míg utóbbinál csupán úgynevezett füstaromát juttatnak bele.  

Tény,  hogy a tavalyihoz képest 20-30 százalékkal többet kell fizetnünk a jó minőségű húsvéti sonkáért, s bár az ünnep előtti  forgalom még  nem ért a csúcspontjára, annyi már most elmondható, hogy a durva árak miatt kevesebbet fognak vásárolni a minőségi termékből. 

Az elmúlt években sok szakmai szervezet  hívta fel arra a figyelmet, hogy a gyenge minőségű pácolt sonkafélékkel nem árt némi fenntartással viseltetnünk. Vásárláskor mindenképp érdemes szemüveget vennünk, és az apró betűs részeket elolvasnunk.  

Idén a klasszikus füstölt termékek szinte mindenhol nagyjából 3000 forint felett kezdődnek, a prémiumkategória pedig 4000 forintnál. A piacokon, hentesnél minden kategóriában legalább 500 forinttal magasabb árakra számíthatunk. Az egri piacon kézműves parasztsonkát, kilónként 4900 forintért láttunk. 

Sokan ragaszkodunk az ilyenkor megszokott ízekhez, ám a legtöbbünk beéri az alacsonyabb minőségű, olcsóbb termékekkel is. Ilyenek a nagy élelmiszerüzletekben kapható, gyorspácolt sonkafélék, amelyeknél a páclevet befecskendezik a húsalapanyagba, azzal rövidítve a gyártáshoz szükséges időt. A gyorsabban pácolt termékek kötözve vagy hálózva, egészben vagy darabolva, vákuumcsomagolásban kerülnek forgalomba, míg a hagyományos sonkát egészben, általában csomagolás nélkül kínálják.

Ha darabolt terméket választunk, célszerű olyat, amelyen látható a termék metszéslapja. A jó minőségű sonka belülről egyöntetűen bordó színű, és nem láthatóak rajta bevérzések. Érdemes a sonkát borító bőrt is megvizsgálni. Olyan terméket vegyünk, amelyen a bőr tiszta és teljesen szőrtelenített – hívta fel figyelmünket egy gyakorlott hentes. 

Így lesz szaftos, omlós és ízletes

A tavaszi ünnepre való készülődés általános szabálya, hogy a sonkát a főzést megelőző este hideg vízbe tesszük, kiáztatjuk. Másnap friss vízben, kis lángon főzzük, mégpedig annyi órán keresztül, ahány kilogramm a hús tömege. Ízletesebb, szaftosabb lesz a hús, ha dobunk a főzőlébe vöröshagymát, néhány gerezd fokhagymát, szemes borsot és egy-két babérlevelet is. Ilyenkor lehetőleg a sonkalében főzzük meg az ünnepi asztalra szánt tojásokat is! A jól megfőtt sonka hűtőben, 6 °C-on tárolva legfeljebb négy-öt napig fogyasztható. A maradékból ledarálva, csodás sonkás tészta készíthető. Ha nyálkás tapintású lesz a felülete, már semmiképpen ne tegyük asztalra! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában