Ünnep

2022.08.16. 07:00

Mazsorettek és motorosok Kömlődön - még a polgármester is nyeregbe pattant - (fotók)

Számos oka volt a kömlődieknek a hétvégi ünneplésre. Az egyik, hogy záportározó épült 100 millió forintos pályázati forrásból. A másik, hogy a településfejlesztési bejelentéshez nem is lehetett volna kedvezőbb alkalmat találni a falunapnál.

Wágner Zsanett

Bogáth István polgármester T5-ös Pannóniája is látható a tömegben

Forrás: 24 Óra

Fotó: Wágner Zsanett

Az idei falunapról nem hiányozhatott a benzingőz és a motorbőgés sem: a hétvégén ellepték a kétkerekűek a kömlődi rendezvényteret. A látványos bevonulásról és az eseményen kiállított járgányokról a Pannónia Klub motorosai gondoskodtak. A Fóti Gyula vezette budapesti társaság Biatorbágyról indult, de menet közben további motorosok csatlakoztak hozzájuk, így végül 38-an érkeztek a kömlődi pályára. Kiderült, jövetelük nem volt véletlen, számos helyi kötődése van a csodajárgányoknak. Többek között Bogáth István polgármestert is megcsapta már korábban a motor szele, és nem volt rest: T 5-ös Pannóniával érkezett a sportpályára, a falunapi események kezdetére és a hivatalos megnyitóra.

Megszületett a kömlődi Dancing Queen - A programsoroló láttán tudni lehetett, az idén is nagyszerű lesz a kömlődi falunap. A közönség tetszését igencsak elnyerte az Abba Show is. A jól ismert világslágereket, mint a Dancing Queen vagy a Mamma Mia című muzsikát, a zenészekkel együtt énekelte a közönség, de a Chiquitita és a Waterloo is szűnni nem akaró tapsra bírta a kömlődi közönséget. Többségük nem tudott parancsolni a lábaknak és pillanatok alatt megtelt a sörsátor színpada előtti tánctér.

A színpadon jelképes szalagátvágással ünnepelték a település legújabb fejlesztését, a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program által támogatott 100 millió forintos záportározót. A nemzeti színű szalagot  Czunyiné dr. Bertalan Judit térségi országgyűlési képviselő és gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár, valamint Dr. Veres Zoltán megyei jegyző vágta darabokra, természetesen a település első embere mellett. Az ünneplők között volt Rajnai Gábor oroszlányi alpolgármester is, aki 30 éve tiszteletét teszi Kömlőd falunapjain.

Gyermekműsor volt a következő, melyben az előadók célja volt mosolyra hangolni az aprótalpú közönséget. Utánuk szépen felöltözött mazsorettesek vették át a színpadot, akik mesterien begyakorolt produkciójukkal az előzőhöz hasonló hatást értek el. Főként azért, mert különböző korosztály képviseltette magát a botforgatók között: a legfiatalabb alig  múlt négy esztendős. 

Sejthető volt már a programsoroló láttán, hogy a fellépők gazdag választéka nagy érdeklődést vált ki. A szervezők teret adtak a sportolás szerelmeseinek is: Gottfried Niki és barátai felhúzták a Kangoo Jumps cipőt és egy rövid bemelegítés után bemutatták, hogyan lehet dinamikus zenére ugrálva végrehajtani különféle fitneszgyakorlatokat. Vidéki dallamok és melódiák is szerepeltek a soron következő programkínálatban, volt tombolahúzás és kecskédi vendég, a Burschen Kapelle is játszott. A kömlődieken kívül érkeztek vendégek Ácsról, Dadról, Kecskédről, Oroszlányról, Tatabányáról, de még Szákszendről is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában