Ha egy kék lufi lennél

2022.08.17. 20:00

Friss alkotással jelentkezik Petra és Kevin, a két tatabányai filmes

A sokszor díjazott páros legújabb dokumentumfilmjének az előzetesét a Vértes Agórájában is bemutatják a nyári filmvetítések előtt.

R. V.

Forrás: beküldött

A tatabányai Vasas Petra és Králl Kevin közösen alkotott kisfilmje, a Tükörkép díjazott lett az Adolph Zukor nemzetközi filmfesztiválon. A röviden AZIFF-nak keresztelt, hagyományteremtő szándékkal szervezett eseményt az elmúlt napokban három napon át tartották Mátészalkán és számos, a filmes szakmából jól ismert húzónév vendégeskedett a Szatmár kapujában, a közönség pedig 65 produkciót tekinthetett meg a nemzetközi – ugyanakkor magyar gyökerű – zsűrivel együtt.

A számos díjat, nevezést megélt rövid, ám annál komolyabb témájú alkotásról Vasas Petra elárulta: a közösen alkotott animációs film sok örömet hozott már számukra.

– A Porajmos, azaz a roma holokauszt napja. 1944. augusztus 2-án virradóra végezték ki az auschwitz- birkenaui koncentrációs tábor utolsó 3000 roma származású rabját. Pontosan ezen a napon, egy éve kezdtünk bele a Tükörkép című animációs rövidfilmünk készítésébe, amely egy megemlékezés volt tőlünk az áldozatokra, és mindarra, amelyet ők jelképeznek – fogalmazott.

– Ez alatt az idő alatt számos helyen volt lehetőségünk bemutatni a hazai filmfesztiválokon, és rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy ennyi ember a szívébe tudta zárni ezt a filmet. Akik még szeretnék megtekinteni, egészen októberig van lehetőségük a különböző fesztiválokon: így októberben a Szolnoki Nemzetközi Filmfesztiválon is – tette hozzá.

A filmes alkotópáros tagja elárulta: újabb komoly témát feszeget legújabb együttműködésük, amellyel nemrégiben jelentkeztek újra.

– Elkészült legújabb rövid dokumentumfilmünk, Ha egy kék lufi lennél, melynek az előzetesét a Vértes Agórájában is levetítik a nyári filmvetítések előtt. A története szerint a látássérült Dávid több éve dolgozik utcai lufiárusként. A folyamatosan nyüzsgő emberi tömegben azt szeretné megmutatni ezzel másoknak, hogy mindennél fontosabb az egymásra való odafigyelés, a törődés, önmagunk és szenvedélyünk felvállalása. Kitől ismerte meg a feltétel nélküli szeretetet? Hogyan tud boldogulni a mindennapi közlekedésben vakvezető kutyája, Miksa elvesztése után? Mit jelentenek számára a lufik? Lehetsz-e te is kék lufi, vagy éppen, kicsi és sárga? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a dokumentumfilmünk – mondta el a fiatal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában