Vizsgálat

2022.09.27. 16:34

10 centiméterrel lehet magasabb a víz az Öreg-tóban

200 ezer köbméterrel lehet több és 10 centiméterrel lesz magasabb a tatai Öreg-tó nyári üzemvízszintje.

Kemma.hu

Forrás: 24 Óra

Fotó: Dallos István

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közösségi oldalán számolt be arról, hogy felülvizsgálták az Öreg-tó üzemelési szabályzatát. Megállapították, hogy 10 centiméterrel megemelhető a tó üzemi vízszintje.

Mint írták, egy kormányrendelet értelmében augusztus 31-ig, majd ezt követően legalább 5 évenként kell felülvizsgálni azokat a tározókat, melyek 30 hektárnál nagyobbak és a tározott vízmennyiség meghaladja az 1 millió köbmétert. Az Öreg-tó a jelenlegi vízjogi üzemeltetési engedély szerint 201,5 hektár kiterjedésű,  térfogata 4 millió 370 ezer köbméter, tehát jelenleg és ezt követően 5 évenkénti felülvizsgálata szükséges.

Részletezték, hogy a felülvizsgálat keretében az igazgatóság célja azon hatások kutatása volt, hogy a tó nyári üzemvízszintjének megemelése 10 centiméterrel (vízmérce alapján 183 centiméterről 193 centiméterre) mit fog jelenteni üzemeltetés szempontjából. A vízszintemelés lehetőségét a 2010-2012 évek közötti „Tatai Öreg-tó és Által-ér vízgyűjtő rehabilitációja„ című projekt segítette elő. A tó felett lévő Által-ér mederrendezését követően a vízgyűjtőről érkező víz már a rehabilitált medren keresztül jut a tóba, mellyel megszűntek a nem megfelelő vízszállítású kisvízfolyás kiöntéséből származó problémák (vízkárok, nyári időszakban az érkező vizek nem a tó feletti területeken hasznosultak, hanem a tó vízkészletét táplálják). 

Megállapították, hogy a 10 centiméterrel magasabb üzemi vízszint a tó környezetében kiöntési problémát nem okoz, valamint 200 ezer köbméter többlet tározási lehetőséget fog biztosítani, melyből a vízigények az idei aszályos évhez hasonló időszakokban is biztonságosan kielégíthetők lesznek a nyári időszakban. A megváltozott vízigények szempontjából a korábban számottevő ipari vízhasználat (Bokodi Hőerőmű Vállalat) már egy évtizede nem jelentkezik. Az Által-ér öntözőrendszerben várhatóan jellemző lesz az öntözési közösségek megalakulása, melyek igényelni fogják a szabad vízkészletet, mivel ez létrejöttük egyik alapvető feltétele. 

Hozzátették, hogy ennek köszönhetően a  Ferencmajori és Réti tavak feltöltése és vízpótlása nagyobb biztonsággal lesz végrehajtható. Mindezek mellett az emelt vízszint a város üdülési, idegenforgalmi és  sportolási céljainak kielégítésében is kedvező változást jelent.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában