Levéltárosok

2022.11.26. 17:32

Ki volt az első tatabányai élmunkás? Most megtudhatja

Konferenciát szervezett a város fennállásának 75. évfordulójához kapcsolódóan Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára. Dr. B. Stenge Csaba, az intézmény igazgatója felvezetőjében kiemelte: munkatársainak az elmúlt időszakban végzett kutatásairól hallhatnak az érdeklődők.

Sugár Gabi

Golub Rudolf arcképe a bélyegen

Forrás: vatera.hu

Dr. B. Stenge Csabáné Tatabánya község nemzetőrsége 1918-1919-ben címmel tartott előadást. A korábbi rendfenntartó szervek önkéntes módon szerveződtek, ám igen ajánlott volt a működésük, és a polgárőrök munkájukért nem kaptak fizetséget.

A nemzetőrség alakulásakor 251, majd megszűnése előtt nem sokkal már csak 35 tagot számlált. Ennek egyik oka a szabályozás és a díjazás csökkentése volt.

Molnárné Somogyi Csilla, a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergomi Egyesületének tatabányai munkásságát mutatta be előadásában. Az 1981-ben életre hívott közösség ma már a Madách utcában rehabilitációs kertészetet és az itt megtermelt feleslegekre épülő Gördülő Kosár Termelői Piacot működtet igen eredményesen. A körzetben munkálkodó őstermelők is örömmel kapcsolódnak a piachoz.

Kovács Gergely A víztermelő bányaüzemek szerepe Tatabánya vízellátásában, különös tekintettel az 1964-1975 közötti időszakra című előadása igen nagy részletességgel taglalta a témát. Szó volt a vízhozamok emelkedéséről, vízbetörésekről, és a regionális vízgazdálkodási szervezet létrejöttéről.

Dr. B. Stenge Csaba a Tatabányai élmunkásokról beszélt. Előadásában ismertette Sztahanov és Izotov szovjet élmunkások tevékenységét, akik az egykori híradások szerint az előírt mennyiség akár 87-szeresét is teljesítették egy műszak alatt. Az első tatabányai élmunkás Golub Rudolf volt, aki Franciaországban és a volt Szovjetunióban is dolgozott, s itt vált élmunkássá 1935-ben. A Magyar Posta 1926-ban kiadott róla egy bélyeget. Az élmunkás 1945-ben halt meg, és utcát is csak 1986-ban neveztek el róla, ám néhány év múlva újra átnevezték.

Az előadás már online is elérhető Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára közösségi oldalán, és tervezik majd nyomtatásban is megjelentetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában