A szakma szeretete

2023.03.30. 17:30

A díjnyertes dorogi tetováló elmondja, mikor jó első tetkót csináltatni (videó)

Tetoválni manapság már olyan, mintha az ember fodrászhoz járna. Van, aki csak egy-két kicsi, mások nagyobb testrészeket beterítő, szinte már művészi alkotásokat varratnak magukra. Tetováló pedig szinte bárkiből lehet, bár a jó tetkós azért nem terem minden fán. Pláne, aki szakmai díjat is kap a munkájáért.

Feleki Marietta

Török Zsolt tetoválásai méltán érdemeltek díjat

Forrás: Beküldött

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is hazahozott a debreceni Tetováló Expóról, ahol stúdiójának másik tagjával, Vakarcs Sándorral varrtak órákon keresztül. Török Zsolt 12 éves tapasztalattal a háta mögött nem először méretteti meg magát a szakma előtt.

Milyen díjak voltak, amiket hazahoztál az Expórol?
Két első és egy második helyezést értem el. Az első díjakat a legjobb fekete-fehér, illetve a legjobb gyógyult kategóriában kaptam. A második helyet a nap egyik legjobbjaként értem el. Sándor kollégám harmadik helyet szerzett a legjobb realisztikus kategóriában.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Török Zsolt és Vakarcs Sándor a díjaikkal
Forrás: beküldött

Laikusként van elképzelésem, mit takarnak ezek a kategóriák, de részleteznéd, mit nézett a szakmai zsűri?
A fekete-fehér kategóriánál figyelték a homogén felületet és vonalvezetést, valamint a kidolgozottságot. Mivel ez – ahogy a nevében is benne van – egy monokróm alkotás, így fontos figyelni a kontrasztra, a „térhatásra” – ez utóbbit is értékelték. Emellett az adott felületre való illeszkedés is fontos szempont volt. Nekem egyébként a fekete-fehér a stílusom, ebben vagyok otthon, így sokat gyakorolhattam.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Összesen három díj lett az övé
Forrás: beküldött

A gyógyult kategóriánál azért vannak kérdéseim: ilyen rövid idő alatt azért nem gyógyul be egy tűvel szurkált felület…
Nem, valóban nem teljes gyógyultságról beszélhetünk egy ilyen expón. De a szakértő szem már a befejezést követően látja a bedolgozottságból, hogy gyógyulás után milyenek lesznek a tónusok. Emellett itt is fontos a homogén felület.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
A gyógyult kategória győztes műve  (bekarikázva)
Forrás: beküldött

Napi szinten járnak hozzád varratni, így nyilván tisztában vagy a saját képességeiddel. Ezek a díjak mit adnak számodra?
Az expó a laikusoknak és a szakmának is szól: szeretné jobban megszerettetni a tetoválást a külvilággal, emellett a díjak szakmai elismerések is. Plusz a többi tetoválóval is lehet szakmázni. Így például a debreceni expón ismerkedtem össze az esztergomi kollégával – pedig itt vagyunk egymástól egy településnyire.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Az Expo a külvilágnak és a szakmának is szól
Forrás: beküldött

Hogy zajlik egy ilyen expó?
A tetováló visz magával egy modellt. A minta adott. Nyilván előre egyeztetünk a mintával kapcsolatban a modellel, szóval nem varrok rá olyat, ami neki ne tetszene. Két nap alatt 12 órát tetováltam, nagyjából 2 órás szüneteket tartottam – és persze az alvás is szünet volt.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Egy modell, 100 tetováló
Forrás: beküldött

Egy rekordot is megdöntöttetek…
Igen. Több mint 100 tetováló egy ember hátsó combjára varrt fel 115 kicsi mintát, ami egy homogén egésszé alakult. Az utolsó mintát pedig maga az alany tetoválta fel saját magára. Az egész alkotás sok kis hexagon mintából állt, amelybe pici koponyákat rajzoltunk.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Zsolték is hozzájárultak a rekordhoz
Forrás: beküldött

A munkád során mennyire hagyod érvényesülni a vendég fantáziáját, akár úgy, hogy egy kész mintát visznek?
Nyilván a vendég az első, ez nem is kérdés, hiszen ő viseli a kezem munkáját. Bár nem szeretem magam tetoválóművésznek hívni, mégis a szabad alkotást szeretem, így örülök, ha némileg szabad kezet kapok. 

A vendég laikus, így nincs mindig tisztában azzal, hogy az általa kitalált minta az ő bőrén, azon a testrészen úgy megvalósítható-e. Ehhez kellek én, így szeretem, ha irányíthatom, alakíthatom az elképzelést, a tökéletes megvalósíthatóság érdekében. És a vendég elégedettsége érdekében.

Aki hozzád megy, azért ezt tudja is.
Nem mindig! (nevet) Nem mindenki hallgat rám. Van, aki nagyon egyedi akar lenni, vagy sokat szeretne egy helyre tenni. Nyilván pénzből élek, de a szakmai felelősségem is nagy – így azért igyekszem kompromisszumos megoldást találni.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Évek alatt begyakorolt stílus
Forrás: beküldött

Szereted megválogatni, kinek vállalsz munkát? 
Most már, ennyi év után azt mondhatom: igen. Embertől és mintától is függ, kit vállalok el. Nálam már az is fontos, hogy hogy lép be az üzletbe, köszön-e, udvarias-e.

A vendég viselkedése, hozzáállása, a szimpátia is sokat számít, hogy kvázi együtt tudjak vele gondolkodni, dolgozni.

 A legtöbben azért valamilyen ismerősük által hallanak rólam persze, így tudják, hogy dolgozom. De jött már be utcáról úgy vendég, hogy: „Szevasz tesó, hallottam, hogy jól tetoválsz. Jó lenne, ha most már nekem is csinálnál egyet. ” Hát...mit mondjak... a stílus maga az ember... 

A stílusod 12 év alatt forrt ki. Mi áll hozzád a legközelebb ?
Elsősorban fekete-fehérben dolgozom, ebben érzem otthon magam. Ez egyébként az árképzés miatt is fontos, mert a fekete-szürke tetováláshoz az alapanyag olcsóbb, mint a színes.

A dorogi tetováló, Török Zsolt nemrég három díjat is elhozott a Debreceni Tetováló Exporól.
Forrás: beküldött

Egy tetoválás nem olcsó mulatság, ám sokan olcsón akarják megúszni…

Persze, mint mindenben, itt is az olcsó húsnak híg a leve elv valósul meg sajnos. 

A túl olcsó munka is lehet jó, de sajnos a tapasztalat az, hogy inkább nem. 

Például a minta rosszul kerül a testre, elmosódott, nem homogén. Sőt: a vendég nem is azt kapja, amit kért, torz a motívum.

Volt már, hogy más munkáját javítottad?
Persze. És nem egy hálás feladat egy takarást megcsinálni, hiszen más fejével is kell egy picit gondolkodni és hát javítani.

A trendek a tetoválásban is folyton változnak. Mik a mostaniak?
Geometriai mintákat, a mandalákat és a realisztikus alkotásokat szeretik.

Neked mikori az első tetkód?
12 éve készült, és természetesen én magam csináltam. Huszonpár évesen.

És mostani szemmel nézve is elégedett vagy vele?
Dehogy is, az nagyon csúnya a mostani tudásommal nézve. Évek alatt fejlődtem, tanultam rengeteget. Egyébként a többi is a magam keze munkája – természetesen fejlődött a tudásom is. De az elsőt azt nem reklámozom – teszi hozzá nevetve.

Mit tanácsolsz annak, aki élete első tetoválásra készül?
Hogy várjon. 

Várjon amíg megkomolyodik, megérik a gondolat és a minta a fejében. 

Ez nem lemosható és a gyors döntést később megbánhatja. Aztán akkor jöhet a lézer vagy a javítgatás, toldozás-foldozás. Érdemes kivárni, mert az olyan lehet, ami tényleg a sajátod.

 

Címkék#tetoválás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában