Négyen szenvedtek súlyos sérülést

2022.10.07. 10:25

Törött a csont, szakadt a szalag a szanyi futballklubnál

Nem mindennapi sérüléssorozat sújtotta a szanyi futballklubot. Három bajnokin az egyesület négy játékosa is súlyos sérülést szenvedett az elmúlt hétvégén.

Szeitz Tibor

Hétvégén Szanyból mentő vitt el egy játékost, s a klub még három labdarúgója is súlyosan megsérült.

Az elnök szavait idézve, pokoli hétvégét zárt a szanyi sportegyesület, s az erős jelzővel a sportvezető nem a vereségekre, s az elmaradt pontszerzésekre utalt. A klub ugyanis egy hétvégén három mérkőzésen négy labdarúgóját is „elveszítette”, amire az egyesület életében, de valószínű más csapatoknál sem akadt még nagyon példa.

A szombati és vasárnapi találkozókon törött a csont, kiugrott a térdkalács és szakadt térdszalag. Az hogy csak egyszer fordult a mentő, annak köszönhető, hogy a négyből három futballistát, a szülők, ismerősök vittek be a kórházba.

„Este meg is műtötték”

„Szerintem példátlan ami történt. Harminc éve vagyok elnök, s amióta én irányítom   az egyesületet, ilyen még nem fordult elő a klub életében – kezdi Funtek János a megyei másodosztályban vitézkedő szanyiak elnöke. – Szombaton már az U16-os csapatunk meccsén két labdarúgónk megsérült. A Nagycenk elleni  találkozó első félidejében Török Dániel csúszott el egy kitámasztásnál, aminek következtében kiugrott helyéről  a térdkalácsa. Nagyon komoly sérülés, rossz látvány volt.

Azonnal a mentőket kellett hívni, akik aztán kórházba vitték a támadónkat. Bár helyretették a játékosunk térdét, a diagnózis szerint elmozdulhatott egy csontdarab is a lábában. Nem kizárt, hogy meg kell műteni. Ugyanezen a meccsen, a második félidőben egy  rossz ütemű szerelés után  a másik csatárunk, Edvi Milán esett nagyot, aminek kettős alkarcsonttörés lett a következménye. Bedagadt a keze, nagyon csúnyán nézett ki a karja, de érdekes módon,  nagy fájdalmai nem voltak az esés után, így őt autóval vitték be a kórházba, ahol aztán a röntgen után egyértelművé vált a súlyos sérülés. Este meg is műtötték.”

Hétvégén Szanyból mentő vitt el egy játékost, s a klub még három labdarúgója is súlyosan megsérült.

Folytatódott a rossz sorozat

Ezzel azonban még nem volt vége a kiscsapat, s játékosai megpróbáltatásainak. „Sajnos a másnapi Lövőn rendezett U19-es bajnokinknak is lett egy „áldozata”. Huszár Dominik csereként lépett a csapatunkban pályára s egy hazaadás után saját kapustársa rúgta meg őt úgy a labdával, hogy aztán eltörött a csuklója. Ő hétfőn került kórházba, mert nem javult az állapota, s úgy tudom, előfordulhat, hogy ő sem ússza meg az operációt.”
Ráadásként a felnőttgárda összecsapása sem múlt el súlyos sérülés nélkül.

„Amit már magam sem nagyon hittem el – folytatta a sportvezető. – A Fertőszentmiklós elleni összecsapáson zuhogott az eső, nagyon csúszós lett a játéktér. A felívelt  labdát Tukora Szabolcs próbálta levenni, miközben megcsúszott lába, s megroppant a térde. Korábban már volt egy részleges szakadása, így tudta, hogy nagy a baj. A kórházban aztán beigazolódott a gyanú, elszakadt térdében a keresztszalag. Egyelőre szívatják a térdét, s hamarosan megműtik, legalább fél évet biztosan nem futballozhat.”

Nehéz helyzetben

Az elnök szerint nem lesz egyszerű pótolni a kieső játékosokat. „Amúgy is létszámhiánnyal küzdünk, ahogy több más egyesület is, de muszáj lesz a csapatainknak kiállniuk. S persze szeretnék ezt a hétvégét minél előbb elfelejteni.” 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában