Nincs két egyforma pálinka

2023.03.20. 15:23

Pálinkakészítés szívvel-lélekkel Bágyogszováton - Balázs a folyamatos tanulás, fejlődés híve

A Bágyogszováton élő Somogyi Balázs kihívásnak tekintette, hogy jó pálinkát készítsen. Arról, hogy rövid idő alatt sikerre vitte elképzelését, a szakmai zsűri pozitív bírálata, versenyeken szerzett aranyérmek tanúskodnak. És a pálinkafőző berendezés még csak alig másfél éves.

Kustor Réka

Somogyi Balázs a legutóbbi versenyről Pink Lady almájával elhozta a legjobb magánfőzött pálinka díját.

Somogyi Balázs otthoni hobbit keresett magának. Édesapja segítségével és a saját tanulmányaira építve vágott bele a pálinkafőzésbe, amihez alig másfél éve megvásárolta a berendezést is. – Kezdetben az alapanyag az udvaron álló szilvafa termése volt. Kilenc mintával, köztük alma- és cserszegi fűszeres pálinkával indultam az első versenyen, amiről két bronz- és egy ezüstéremmel tértem haza – kezdte Balázs, akit doppingolt a jó eredmény.

Megfogadta a szakértők tanácsait, javított a cefrézésen, a főzési technológián, aminek meg is lett az eredménye. Egy tavalyi budapesti versenyen már az övé lett a legjobb bogyós termék, a legutóbbi porrogi megmérettetésről, amelyen 1252 minta szerepelt, a 3 arany-, 2 ezüst- és 6 bronz­érem mellett Pink Lady almájával elhozta a legjobb magánfőzött pálinka díját. Balázsnak nem is az érmek száma, inkább a szakmai visszajelzések számítanak, amelyekből igyekszik tanulni. – Mindehhez elengedhetetlen a feleségem hozzáállása és türelme, hisz elég sok szabad­időmet elveszi – jegyezte meg.

Fotók: Kustor Réka

Büszkeségei között említette az igényesen kialakított pálinkafőző helyiségét, a különlegességnek számító ribizli-törkölypálinkáját, és azt, hogy viszi faluja jó hírét, hisz a „bágyogi szilva” tavaly és idén is aranyérmes lett. Adódik a kérdés: milyen a jó pálinka? – Aminek az illatáról, ízéről meg tudjuk mondani, milyen gyümölcsből készült. Az a jó pálinka, amelyik ízlik az embernek. Amelyik acetonos illatú, az inkább méreg. Csak olyan gyümölcsöt szabad lecef­rézni, amit jóízűen megennél – emelte ki Balázs, akinek személyes kedvence a szőlőpálinka, amelynek elkészítése szakmai kihívást is jelent számára. – Egy jó pálinka hetven százalékban a cefrézésen múlik, a maradék harminc százalék a főzőmester tudományán – emelte ki.

Balázs akkor elégedett, ha a versenyre küldött mintáinak legalább a fele aranyérmes lesz. A tervei között szerepel egy nemzetközi verseny, és egy megmérettetés a pálinka hazájában, Gyulán. – Ahogy nincs két egyforma év, úgy nincs két egyforma termés, két egyforma pálinka. Számomra az a fontos, ha valamit csinálok, azt szívvel-lélekkel végezzem, ezt tanultam a szüleimtől, ez a mottóm.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában