Bomba hír

2023.03.27. 13:28

Aknamentesítő hajó Győrben

kisalfold.hu

Fotó: Huszár Gábor

Hétfő délelőtt a Mosoni-Dunán láthattak egy katonai hajót. A MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred hadihajós alosztályát kerestük meg, hogy tájékoztatást kérjünk milyen okból jelent meg megyénk vizein az AM-31  lajstromszámú Dunaújváros nevű hajó.

A parancsnokságról megnyugtató választ kaptunk: nincs baj. Nem arról van szó, hogy egy éles robbanóeszköz került elő.  Mint megtudtuk, tábori kihelyezési héten vesznek részt és különféle kiképzési feladatokat hajtanak végre a hadihajós katonák. A kiképzés során jutottak távolabb a Magyar Honvédség kikötőjétől.

A hajóval kapcsolatban megtudtuk, hogy Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred hadihajós alosztályának kifejezetten aknamentesítési feladatra kialakított hajója az AM–31 DUNAÚJVÁROS. Az egykori Jugoszláviától vásárolt hajó Magyarországon 1981-ben állt hadrendbe az az AM–22 ÓBUDA, valamint az AM–32 DUNAFÖLDVÁR elnevezésűekkel együtt. 
"Alapvető képességükként tarthatjuk számon, hogy a beépített (felderítő-, navigációs, rádió-) berendezések, az aknamentesítő és önvédelmi (KRAM, ADS–3R) felszerelések, illetve a fedélzeten található fegyverzet alkalmazása lehetővé teszi az aknahatással szembeni hatékony védelmet, biztosítja az aknák okozta harci sérülések megelőzését, illetve a saját aknafegyverzet bevetését is" - írták a honvedelem.hu-n.

A parancsnokság azt is elmondta, hogy Magyarország belvizeiből évtizedek óta nem került elő vízi akna. Ha mégis előkerülne, akkor ezeket az eszközöket tudnák kezelni ezek a hadihajók, ahogy ezt tették is a múltban. Napjainkban alapvetően a tűzszerész vízi munkákat szokták segíteni. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában