likeBalaton.hu | 2022.12.03. 12:00
Több mint egymilliárd forint pályázható meg kulturális esemény szervezésére
Több mint egymilliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a negyedik negyedévben a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF) keretében. A pénz program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható.

A konferenciaszervezést támogató pályázat révén olyan programok valósulhatnak meg, melyek során az adott téma szakértői, nemzetközi érdeklődésre számot tartó képviselői osztják meg a tudományos-művészeti eredményeket a szakmai- és az érdeklődő nagyközönséggel. A pályázat keretösszege 100 millió forint, a benyújtási határidő december 7.
Egy másik pályázat célja olyan kulturális események támogatása, melyek fellépői nemzetközileg ismert előadók. A keretösszeg 100 millió forint, a benyújtási határidő december 20.

Az utcaképfejlesztési program megvalósítását támogató pályázat olyan szolgáltatások és programok beindítását hivatott elősegíteni, melyek a város méretei és a jellemző fogyasztási szokások miatt kockázatot hordoznak, de várhatóan az indulást segítő támogatást követően már fenntarthatóan és eredményesen működtethetők.
A pályázat benyújtási határideje december 31. , a keretösszeg 345 millió forint.
A járásközpontok kiemelt támogatását célzó pályázat célja, hogy jövőre minden járásközpont legalább egy, nagy tömeget megmozgató kulturális esemény szervezzen, amely a helyiek és a turisták számára is élményt nyújt. A keretösszeg 550 millió forint.
Idén még várható egy bor- és gasztrokultúra, valamint egy sport tematikájú felhívás.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Nyitókép: freepik

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva