lakaskultura.hu | 2023.02.05. 16:00
Badacsonytördemici nyugalom: üdülő a szőlőhegyen
Öröm a közös munka, ha a tulajdonos és a tervező régi barátok – nem csoda, hogy a felszabadult könnyedség hatja át ezt a badacsonytördemici nyaralót, amely a balatoni régió egyik legszebb részén áll.

Elvonulni a világ elől

 

Egy nyaraló lehetővé teszi, hogy ha időnk engedi, elvonulhassunk a forró városi lakásból egy pihentető helyre, amelyet igazán szeretünk, és ahol minden adott a kellemes kikapcsolódáshoz, feltöltődéshez. Eredetileg vendéglátónk is ezért keresett egy saját nyaralót a Balaton közelében. Ám ő nem elégedett meg ennyivel, kis idő elteltével a szomszédos házat is megvette.

– Úgy döntöttünk, rendbe hozatjuk a badacsonytördemici nyaraló melletti épületet, mégpedig azért, hogy ezen a gyönyörű helyen tölthessék szabadságukat a kollégáink is. Magunk között tréfásan csak SZOT-üdülőnek hívjuk… – meséli Péter, majd nevetve hozzáteszi: – A főnök mindig figyel!

Az emeleten található nappaliban az egykori kis ablakokat nagyobbakra cserélték, most szinte az egész falon üvegtáblák sorakoznak.

 

A tervek elkészítésével egy régi ismerősét, Bárdos Zsuzsa lakberendezőt bízta meg, akivel már többször dolgoztak együtt, sőt közel tíz éve egy baráti társasághoz tartoznak.

 

A ház az 1970-es évek elején épült, és – a badacsonyi borvidéken magától értetődő módon – pince is tartozott hozzá. Az átalakítás és bővítés során Zsuzsa alaposan átformálta a tereket.

A badacsonytördemici nyaraló, ami belesimul a környezetébe

A társasági élet központi helyszíne a földszinten található konyha-étkező. Ehhez fedett terasz is kapcsolódik, így többnyire kint folytatódik a borozgatás.

– Az volt a célunk, hogy a ház minden tekintetben illeszkedjen a balatoni környezetbe, így kívül meghagytuk a szürkésbarna keszthelyi kőből készült borítást, és belül is természetes árnyalatokat és anyagokat használtam – magyarázza a szakember.

A pinceszerű földszintről korábban nem lehetett felmenni az emeletre, de a belmagasság növelése érdekében a lakberendező javaslatára 40 cm-rel mélyítették a padló szintjét, és építettek egy beltéri lépcsőt. Eredetileg mindhárom szint külön bejárattal rendelkezett, de azóta, hogy az alsó kettőt összenyitották, már csak a tetőtér közelíthető meg kívülről.

 

A kis ház hangulatát a nappali nomád mintás szőnyegei és a lépcsőnél faldekorációként elhelyezett sziták teszik különlegessé.

 

Az ingatlan alapterülete mindössze 33 m2. Az alsó szinten található a konyha, az étkező, a WC és a mosókonyha, az emeleten pedig a nappali, a hálószoba és a fürdőszoba. A tetőtérben szintén kialakítottak egy kényelmes hálót a hozzá kapcsolódó fürdőszobával. A ház eredeti ablakai kicsik voltak, ezeket hatalmas szürke nyílászárókra cserélték, hogy teljesen átjárhassa a napfény a belső tereket.

 

A fürdőszobát légiessé teszi az üvegfal, hatására a tér tágasabbnak tűnik, ugyanakkor tökéletesen szeparálja a zuhanyzót és a mosdót.
 

Nyaralóról lévén szó, kiemelt figyelmet fordítottak a teraszokra. A munkálatok során a földszint hajdani csíkszerű teraszát kiszélesítették, és fölé zártszelvényből építettek egy tetőt, amely egyúttal emeleti teraszként szolgál. Emellett a tetőtér hálószobájához is tartozik egy erkély. Fölfelé haladva egyre lenyűgözőbb panoráma tárul a szemünk elé.

Természetes színek, nyugtató környezet

Az ágykerethez törtfehér kárpitozott fejvéget készíttettek, amely szép kontrasztot alkot az antracitszínű fallal, a tölgyparketta és a barnás kiegészítők pedig lágyítják az összhatást.

A nyugodt, pihentető környezet megteremtése érdekében a badacsonytördemici nyaraló tereiben visszafogott színpalettát és természetes anyagokat használtak. A tervező kreatív módon kombinálta a városi és a vidéki jellegű tárgyakat és dekorációs elemeket. Fontos szerepet kap a fekete, amely a lépcsőn, a lámpákon, illetve pár kisebb tárgyon jelenik meg, és remekül hangsúlyozza az elegáns, natúr fafelületek, a tölgyparketta, a háncs-, nád- és lenvászon kiegészítők anyagának szépségét. A nappali és a háló egy-egy antracitszínű falát leszámítva a háttér fehér, így tökéletesen érvényesülhetnek a szürke, terrakotta és sárga színfoltok. A harmonikus terekben minden adott a feltöltődéshez!

Forrás: lakaskultura.hu
Fotók: Darabos György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva