Kovács Erika | 2023.05.27. 16:00
Szenzációs kiállítás az apátságnál: bemutatják a Tihanyi alapítólevelet
A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban lehet látni június 17. és augusztus 31. között a Tihanyi alapítólevelet, mely 1055-ből származik, és a magyar nyelv első írásos emléke, közölte Barkó Ágoston atya, a múzeum igazgatója.

– Rendkívüli időszaki kiállítás megrendezésére készül nyáron a Tihanyi Bencés Apátság. Bemutatjuk a múzeumban az 1055-ben íródott, eredeti Tihanyi alapítólevelet, közölte Barkó Ágoston. A múzeum igazgatója megjegyezte, az apátság alapítólevele része az általános és középiskolai tananyagnak, így minden magyar gyermek számára korán ismertté válik, hogy az állatbőr hártyára írt okmány latin szövegében jól olvashatóak az első leírt, 59 magyar szó. A tihanyi bencések számára ez az oklevél nem csupán nyelvünk első emlékének őrzője, sokkal inkább gyökereink szimbóluma, ezeréves otthonunk letéteményese, ezen túl pedig páratlan történeti forrás azokról az időkről, amikor az első bencés szerzetesek megtelepedtek a Balaton fölé magasodó sziklán – fogalmazott az atya. Kiemelte, céljuk az, hogy a Pannonhalmi Főapátsági Levéltárban gondosan őrzött alapítólevél minden látogató számára hagyományaink ezeréves folytonosságát hirdesse.

A Tihanyi alapítólevél hiteles másolata a tihanyi apátsági múzeumban, ahol nemsokára az eredetit is meg lehet tekinteni Fotó: Tihanyi Bencés Apátság

 

Barkó Ágoston atya felidézte, a Tihanyi Bencés Apátság 2021 tavaszára megújult, modern galériájának három terme koncepciójuk szerint tematikus rendben követi egymást: az elsőben bemutatják az apátság megalapításának történeti körülményeit, valamint az apátság birtokrendszerét, a birtokokon zajló sokszínű munkát és az azt végző népességet. A második terem a Tihanyi alapítólevélnek szentelt tér lesz.

Méltóságteljes körülményeket teremtve, autentikus középkori királyi mintázattal ékesített falak között, valamint kiemelő világítás fényében tervezik kiállítani az első írásos nyelvemléket, természetesen a biztonsági, illetve műtárgyvédelmi szabályok legkörültekintőbb betartásával. A harmadik terem múzeumpedagógiai célokat szolgál. Ebben az apátság alapításának körülményeit egy társasjáték teszi élményszerűvé, elmélyítve az első teremben szerzett tudást, és ezzel a fiatalabb korosztály számára is maradandó emléket szerezve.

– Különleges egybeesés, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2023-ban adja ki Országépítő királyok Árpád-dinasztiájából sorozatának 2. emlékérmét, amely I. András királynak, monostorunk alapítójának állít emléket. Bízunk benne, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Veszprém Európa Kulturális Fővárosa program eseménysorozata és a különleges tihanyi látványosság kölcsönösen erősítheti egymást. Másfelől az említett kiállításhoz kapcsolódó tematikus rendezvényekkel, így például a Múzeumok éjszakája, gazdag nyári koncertsorozat, illetve idegenvezetések révén is be tud kapcsolódni az apátság az idei gazdag programkínálatba, melyről honlapunkon lehet majd tájékozódni – hangsúlyozta az atya, majd kiemelte, hogy színművészek közreműködésével készíttettek egy imázsfilmet is a Tihanyi alapítólevelet és I. András királyt fókuszba helyezve, hogy így is tisztelegjenek a jeles esemény előtt.

Emlékeztetett, a kiállítás Veszprém vármegye meghatározó gazdasági szereplőinek együttműködésével valósul meg. Barkó Ágoston méltatta önzetlen segítségüket, a kultúrát és a Veszprém vármegyei identitást érintő támogatásukat.

– Jó látni a közösségi összefogást – mondta a tihanyi bencés múzeum igazgatója.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: veol. hu
Nyitókép: Mészáros Annarózsa/likeBalaton.hu

 



 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva