Eredményes a hálapénz kivezetése

Sikeresnek tűnik a hálapénz megszüntetéséért folytatott küzdelem: 2021 eleje óta az egészségügy területén feltárt bűncselekmények közül csak néhány olyan esetről tudni, amely a a hálapénzhez köthető. Úgy tűnik, a paraszolvencia felszámolása az állami ellátórendszerben sem okozott komolyabb fennakadásokat, kevés szakorvos döntött ugyanis úgy, hogy az állami helyett a magánszektorban folytatja a munkát. Az Országos Kórházi Főigazgatóság bízik benne, hogy a béremelés következő lépcsője tovább növeli majd a szakemberek elégedettségét.

2022. 10. 07. 6:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember végéig az egészségügy területén feltárt bűncselekmény gyanúja miatt százöt feljelentésre, illetve nyomozáskezdeményezésre került sor 2021 eleje óta, amelyből kilenc olyan ügy merült fel, ahol hálapénz átadása történt – válaszolta megkeresésünkre a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) sajtóosztálya.

A szervezet tájékoztatása szerint a szabályszegésekkel kapcsolatos feljelentésekre vagy nyomozáskezdeményezésre a szülészet-nőgyógyászat, a krónikus belgyógyászat, a reumatológia, a pszichiátria, a patológia és a sportegészségügy területén, valamint a védettségi igazolványok jogtalan megszerzése miatt került sor. Szintén a hálapénz visszaszorítása érdekében tett erőfeszítések – a paraszolvencia szankcionálásának kommunikálása, a Nemzeti Védelmi Szolgálat aktív jelenléte a kórházakban, valamint a megbízhatósági vizsgálatokkal kapcsolatos tájékoztatás – eredményességét igazolja az is, hogy

a magyar háztartások éves szinten a hálapénzre elhanyagolható összeget, csupán 1448 forintot költenek, ami a 2021-es felmérésben szereplő 7424 forinthoz képest nyolcvanszázalékos visszaesést jelent 

– írja a Pénzcentrum.

Úgy tűnik, a paraszolvencia szankcionálása az állami ellátórendszerben sem okozott komolyabb fennakadásokat, és az orvosok magánszektorba való tömeges átvándorlása sem következett be. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) tájékoztatása szerint ugyanis a hálapénz kivezetését követően egyes szakterületek – a szülészet-nőgyógyászat, bőrgyógyászat kivételével – kevés szakorvos döntött úgy, hogy vált a szektorok között, és a korábbiaktól eltérően a teljes munkaidejét a magánellátásban tölti.

Országos szinten sokkal inkább az a jellemző, hogy az orvosok bejelentett további jogviszonyt létesítenek a magánszolgáltatókkal, és munkaidőn kívül végeznek magántevékenységet. Arra, hogy vizsgálják-e a hálapénz megszüntetése óta az orvosok teljesítményét, az általuk elvégzett beavatkozások számát, a főigazgatóság úgy reagált: jelenleg a helyi menedzsment dönt arról, hogy az orvoshoz kötött, számszerűsített, összehasonlító műtéti számot az adott osztály és intézmény teljesítményének értékelésekor, illetve a teljesítményelvárás megfogalmazásakor milyen mértékben veszi figyelembe.

Az OKFŐ bízik abban, hogy

az orvosi béremelés következő lépcsője, a további jogviszonyban való munkavégzés engedélyezése, valamint az illetmények eltérítésével járó minőség- és teljesítményértékelés bevezetése tovább növeli majd az elégedettséget és a rendszer transzparenciáját is.

A szakmai szervezetek egyetértésével és támogatásával ugyanakkor továbbra is prioritásként kezelik a paraszolvencia megszüntetését, s további lépéseket tesznek egy olyan szervezeti kultúra kialakítására, ahol sem a beteg, sem az egészségügyi dolgozó nem látja szükségét a hálapénznek. Ezt a célt szolgálja a Nemzeti Védelmi Szolgálat által összeállított A hála nem pénz című tájékoztató kiadvány is, amelynek első részében jogi szempontból válaszolják meg a hálapénzadás, illetve -elfogadás gyakorlatban felmerülő kérdéseit, a második részé­ben pedig négy, az életből vett rövid történeten keresztül világítják meg ennek a pszichológiáját, valamint összefoglalják azt is, hogy az érintettek hogyan tudják „kivédeni” a hálapénz adásának vagy elfogadásának kényszerét.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: 123RF)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.