idezojelek

Ferinek is beszólt

Régen hallottuk, olvastuk már Lengyel László liberális megmondóembert, igaz, elvoltunk nélküle.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Régen hallottuk, olvastuk már Lengyel László liberális megmondóembert, igaz, elvoltunk nélküle. A veterán gondolkodó ezúttal a Népszava hasábjain osztotta ki – a sajátjait. „Hiába tudjuk, hogy ez egy ország- és nemzetvesztő rendszer, mégsem sikerült ország- és nemzetmentőket találni. Nincs kire fogni a magyar bukást: mi vagyunk az okai.” Hozzátette, az ellenzék most még a nemzetközi körülményekre sem panaszkodhat, azok inkább kedveztek egy rendszerváltásnak. (Bizony, gondoljunk csak a guruló dollármilliókra.)

Tizenöt-húsz év hanyatlástörténetét kellene átgondolni; az elmaradt szembenézés vezetett az erkölcsi bukáshoz – kesereg Lengyel, aki két esztendeje is nekiment az övéinek, mondván, még mindig ugyanazok a jelöltek erőlködnek, mint 2010 előtt. Gyurcsány Ferencről egyenesen azt írta: „ameddig büszkén viseli az ellenzék hőse címet, addig nagy baj van”. Előfordult, hogy azzal állt elő, az ellenzéki pártok helyett a szerkesztőségek vegyék kézbe az irányítást, csinálják ők a politikát. De volt, hogy feloldozta híveit: tökmindegy most az eszme, a meggyőződés, az sem baj, ha az antiszemita Jobbik van a háttérben… Máskor válság- és reformprogramokért kiáltott, példákat is hozott: „1995 tavaszán Bokros és Surányi, 2009 tavaszán Bajnai nemcsak tudták és merték tenni a szükséges lépéseket, de őszintén meg is mondták, mit, s miért tesznek.” (Mondjuk, ez elég gáz volt: csomagos Bokros, MNB-aranykufár Surányi, IMF-lakáj Bajnai, hmm…)

Lengyel ezúttal pontokba szedte a teendőket: elszámolás önmagunkkal, az erkölcsi fölény megszerzése, személyes példamutatás, emberi és szakmai tudás, újjászerveződés, választási győzelem. Nem nagy ügy.

Borítókép: Lengyel László (Fotó: YouTube/ATV Magyarország)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.