Régen hallottuk, olvastuk már Lengyel László liberális megmondóembert, igaz, elvoltunk nélküle. A veterán gondolkodó ezúttal a Népszava hasábjain osztotta ki – a sajátjait. „Hiába tudjuk, hogy ez egy ország- és nemzetvesztő rendszer, mégsem sikerült ország- és nemzetmentőket találni. Nincs kire fogni a magyar bukást: mi vagyunk az okai.” Hozzátette, az ellenzék most még a nemzetközi körülményekre sem panaszkodhat, azok inkább kedveztek egy rendszerváltásnak. (Bizony, gondoljunk csak a guruló dollármilliókra.)
Tizenöt-húsz év hanyatlástörténetét kellene átgondolni; az elmaradt szembenézés vezetett az erkölcsi bukáshoz – kesereg Lengyel, aki két esztendeje is nekiment az övéinek, mondván, még mindig ugyanazok a jelöltek erőlködnek, mint 2010 előtt. Gyurcsány Ferencről egyenesen azt írta: „ameddig büszkén viseli az ellenzék hőse címet, addig nagy baj van”. Előfordult, hogy azzal állt elő, az ellenzéki pártok helyett a szerkesztőségek vegyék kézbe az irányítást, csinálják ők a politikát. De volt, hogy feloldozta híveit: tökmindegy most az eszme, a meggyőződés, az sem baj, ha az antiszemita Jobbik van a háttérben… Máskor válság- és reformprogramokért kiáltott, példákat is hozott: „1995 tavaszán Bokros és Surányi, 2009 tavaszán Bajnai nemcsak tudták és merték tenni a szükséges lépéseket, de őszintén meg is mondták, mit, s miért tesznek.” (Mondjuk, ez elég gáz volt: csomagos Bokros, MNB-aranykufár Surányi, IMF-lakáj Bajnai, hmm…)
Lengyel ezúttal pontokba szedte a teendőket: elszámolás önmagunkkal, az erkölcsi fölény megszerzése, személyes példamutatás, emberi és szakmai tudás, újjászerveződés, választási győzelem. Nem nagy ügy.
Borítókép: Lengyel László (Fotó: YouTube/ATV Magyarország)
