Hosszú Katinka végleg kiszállhat a medencéből

Úgy tűnik, a háromszoros olimpiai bajnok életében már nem az úszásé a főszerep.

Magyar Nemzet
Forrás: Bors2023. 02. 03. 8:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre többen látják úgy, hogy háromszoros olimpiai bajnok úszónő már nem szerez érmet nemzetközi versenyen – írja a Bors

A lap már korábban is írt arról, hogy Katinka az augusztusi esküvője óta alig ad életjelet magáról, információt sem családjától, sem pedig hozzátartozóitól nem kaptak az úszónőről.

A Bors értesülései szerint az uszodákban is arról beszélnek, hogy Katinka talán végleg kiszáll a medencéből. 

A lap informátorai szerint, amióta kimondta a boldogító igent Gelencsér Máténak és megnyitotta éttermét, egyáltalán nem végzett edzéseket. Kihagyta a kaposvári országos bajnokságot, és Sós Csaba szövetségi kapitány is úgy nyilatkozott a lapnak, hogy nem sokat tud Katinkáról, nem találkozott vele az elmúlt hónapokban. 

– Még a legnagyobbakat is megroggyanthatja a sok kudarc – fogalmazott ekkor a szövetségi kapitány.

A portálhoz eljutó információk alapján úgy tűnt, hogy Hosszú Katinka otthonához közel, a szentendrei uszodában áll majd újra edzésbe, azonban a lapnak egy ott dolgozó ismerőse azt mondta, már nem is foglalt pályát magának februárra az úszó, sőt januárban összesen csak két alkalommal látta a medencében.

Borítókép: A negyedik helyezett Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 25-én (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.