RETRO RÁDIÓ

A Dunába vetette magát egy férfi az Erzsébet hídról





Egy férfi véget akart vetni az életének, ezért levetette magát az Erzsébet hídról. Azonnal hatósági közbelépésre volt szükség hétfő kora délután.



Megosztás
Szerző: SV
Létrehozva: 2023.03.20.
Módosítva: 2023.03.20.
Budapest budapesti rendőrök BRFK Öngyilkosság duna rendőrség kisérlet híd

Szörnyű történetről számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Hétfőn kora délután egy asszony tárcsázta a segélyhívót, és kétségbeesetten közölte, hogy a fia öngyilkos akar lenni. Egy perccel később egy újabb telefonhívás érkezett, a bejelentő pedig arról számolt be, hogy egy férfit láttak leugrani a Dunába az Erzsébet hídról. A rendőrség ekkor azonnal a helyszínre sietett, a vízirendőrök pedig még időben közbe tudtak lépni. A Duna vize mindössze hat fokos, de szerencsésen kiemelték a férfit a vízből, akinek bár az állapota vészesen romlott, a mentőautóban stabilizálták.

Leugrott az Erzsébet hídról, majdnem tragédia lett belőle. Fotó: Kallus György

„Abban a pillanatban kaptuk a riasztást, amikor épp partot értünk a Kopaszi-gáton, a kikötőben, úgyhogy egy lendülettel rúgtuk is a hajót vissza a vízre, és teljes sebességgel indultunk meg az Erzsébet híd felé. A folyó Buda felőli részén vettük észre a vízben lebegő testet, azonnal behúztuk a hajóba. Életjeleket alig adott, erejéből inkább csak hörgésre futotta, orrán, száján folyt a víz” – számolt be Szemők Miklós főtörzszászlós.

Miközben kollégám megirányozta a mentősökkel egyeztetett átadási pontot, azaz a legközelebbi kikötőt, a másik parton, a Petőfi téren, én a férfival kezdtem foglalkozni

 – árulta el Horváth-Steiner Nikolett őrmester, a motorcsónakvezető.

„Mellkaskompressziót alkalmaztam, folyamatosan pumpáltam, amíg partot nem értünk. Akkor embertelenül hosszúnak tűnt az az öt perc, nem csupán az intenzív fizikai erőkifejtés miatt, de éreztem, hogy versenyt futunk az idővel, és egy ember élete a tét. 6 fokos volt a víz, ez akkor is dermesztően hideg, ha csak a kezünket dugjuk bele, hát még, ha valaki egész testfelületével érintkezik ezzel a hőmérséklettel… Sikerült, mi győztünk, a mentők a férfi stabilizálása után rajta tankönyvi, 135-ös pulzust mérve indultak meg a kórházba” – tette hozzá.

 

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!


 





 





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás