RETRO RÁDIÓ

Lélegzetállító élményben lehet részünk, ha az égre tekintünk





Szabad szemmel is látványos bolygó együttállásnak lehetünk szemtanúi.



Megosztás
Szerző: Sz.D.
Létrehozva: 2023.03.21.
bolygóegyüttállás csillagok égbolt égi jelenség

Ezen a héten is érdemes lesz az eget fürkészni ugyanis most is csodában lehet részük, ha az időjárás is kegyes lesz hozzánk. Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen. A svábhegyi csillagvizsgáló által közzétett információk szerint háromhétnyi szünet után a Hold és a Vénusz ismét megközelítik egymást.

A Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást Fotó: Varga György/MTI

Bolygófüzért csodálhatunk

Az Uránusz eközben gondoskodik róla, hogy a Vénusz most se maradjon bolygókísérő nélkül. Március 23-án késő délután, illetve kora este szép füzérben áll majd előttünk a Jupiter–Hold–Vénusz–Uránusz kvartett, ráadásul a Hold csak vékony és szépséges sarlóját mutatja majd felénk. A halványabb Jupiter 6 fokkal, az éppen kétnapos holdsarló 17 fokkal, a Vénusz pedig 26 fokkal jár majd a horizont fölött. Március 24-én a holdsarló feljebb emelkedik, már a Vénusznál is magasabbra ér

 – fogalmaznak a Svábhegyi Csillagvizsgáló cikkében.

Lehet ismételni

Nem kell búslakodnia  azoknak sem, akik lemaradnának az égi jelenségről mivel a Jupiter még március 24-én is megfigyelhető lesz, sőt közelebb kerül a Naphoz is. A Hold, a Vénusz és az Uránusz azonban egy klubba tömörülnek, a Hold megelőzi a Vénuszt és az Uránusz közé ékelődik be. 

Ugyanakkor sok múlhat még az időjáráson is, a Köpönyeg előrejelzése szerint csütörtökön, és pénteken is felhős, borult időre van kilátás. Igaz, csapadékra nem kell számítanunk, ráadásul 20 fok körüli tavaszi meleg ígérkezik. 

Mostanság izgalmas az égbolt

Az elmúlt hetekben számos hasonló égi jelenségben gyönyörködhettünk. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, egyszerre három égitest: a Vénusz, a Jupiter és a Hold együttállása volt megfigyelhető az égbolton február 22-én alkonyat után. Az igazán jó megfigyelők este hat óra körül a vékony holdsarló alatt a ragyogó Esthajnalcsillagot, fölötte pedig a fényes Jupitert láthatták. 





 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás