Rali

2022.05.20. 20:00

Szécsényi versenyzők a magyar élvonalban: Vincze Ferenc és Velenczei Ádám

Szécsényből két versenyző nevét, Vincze Ferencét és Velenczei Ádámét jegyzik a magyar ralibajnokság élvonalában. Mindketten hét éve versenyeznek az első osztályban.

Szenográdi Ferenc

Vincze Ferenc (balra) és Velenczei Ádám

Forrás: Nool/Hegedűs Márk

Fotó: Hegedus Mark

Vincze Ferenc 2019-ben az első osztály bajnoka volt, majd a következő évben a harmadik helyen végzett. Bár kihagyta a 2021-es esztendőt, de számára az az év sem múlt el verseny nélkül. Megnyerte az országos szimulátorbajnokságot, rajthoz állt a Szilveszteri ralin, ahol több mint 200 induló közül győztesként ért célba. 

Az idén ismét leadta nevezését a magyar bajnokságba, amelynek mezőnyében idén ott van Mads Östberg, a WRC2 kategória 2020-as világbajnok norvég versenyzője is. Az első futamon, a Salgó Rallyn Vincze mögötte lett második, de hasonlóan teljesített a Boldogkő futamokon is. Vincze Ferenc jelen pillanatban összesítésben tizenhét ponttal áll a norvég versenyző mögött, az viszont vitathatatlan tény, hogy a magyar versenyzők közül Vincze Ferenc az első. Május 27–28-án rendezik meg az idei évre tervezett nyolc forduló harmadik futamát a Dunakanyarban. Vin­cze Ferenc továbbra is abban reménykedik, hogy sikerül majd legyőznie a norvég versenyzőt. 

Velenczei Ádám az elmúlt években mindig ott volt az élmezőnyben. Volt olyan esztendő, amikor az év végi összesítésben dobogós helyezést tudhatott magáénak, emellett több futamgyőzelem fűződik a nevéhez. Az idei évben jó rajtot vett, a Salgó futamon a magyar versenyzők közül a második lett, Boldogkőn szintén hasonló eredményt ért el. Több gyorsasági szakaszon győzelem fűződik a nevéhez. Jelenleg gőzerővel készül a Dunakanyar ralira, s úgy érzi, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészült a versenyekre. Heti két alkalommal edzőtermi felkészítéseken is részt vesz Budapesten. A megmérettetés előtt komoly tesztekre készül autójával, legfőbb célja pedig, hogy az év végi összesítésben ott legyen majd az első háromban az induló versenyzők között.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában