Alkotások

2022.07.04. 08:40

Kézműves szakkörön tanulták meg a csipkeverés alapfogásait a nagylóciak

Centiről centire haladva és némi videós segítséggel ugyan, de elsajátították a csipkeverés alapvető fortélyait a nagylóci szakkörön részt vett lányok és asszonyok. A jövőben sem fognak unatkozni, de kérdés, hogy milyen mesterségbe kóstolnak még bele. Már ha egyáltalán váltanak.

Fodor Orsolya

A tíz résztvevőből a legfiatalabb egy tízesztendős kislány, a legidősebb pedig egy 70-es éveiben járó helyi nyugdíjas

Forrás: Beküldött fotó

A Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával csipkeverő szakkört tartottak a településen tavaly októbertől idén májusig. A jelentkezők az alapoktól tanulták meg a fogásokat. Tízen jelentkeztek, a legfiatalabb résztvevő egy tízesztendős kislány, a legidősebb pedig egy 70-es éveiben járó helyi nyugdíjas volt. Az itt készült alkotásokból május végén a nagylóci községházán rendeztek kiállítást. 

Heti egy alkalommal jártak a lányok és az asszonyok a helyi művelődési házba, ám nemcsak itt, hanem a szabadidejükben otthon is szorgalmasan gyakoroltak. Centiről centire haladtak előre, és egymást is segítették a technika elsajátításában. 
– Nem ment könnyen a tanulás, a résztvevők gyakran videós segítséget is igénybe vettek. A foglalkozás elején tekintették meg a felvételeket, és az ott látott mozdulatsorokat aztán maguk is próbálták átültetni a gyakorlatba is – mondta Péter Beáta, a nagylóci önkormányzat közművelődési munkatársa. 

Néhányan annyira szorgalmasak voltak, hogy otthon is nézték a videókat. Kijegyzetelték a munkafolyamat menetét, és a következő foglalkozás kezdetekor ők segítettek a többieknek, mit és hogyan kell csinálni. Persze akadtak nehéz pillanatok, amikor sokan fel akarták adni, de biztatták egymást, így végül szinte mindenki kitartott. A foglalkozáshoz szükséges eszközöket a Nemzeti Művelődési Intézet biztosította. 

– Néhány alkotásban akár kilenc munkaóra is lehet. Nagyon időigényes a csipkeverés, főleg, ha például egy mintás terítőt készítünk. Egyszerű könyvjelzőkkel kezdtük, aztán szegélycsíkokat horgoltunk, de készítettünk kokárdát, abroszt, gyöngyös karkötőt, nyakláncot, valamint karácsonyi és húsvéti díszeket is. Az alkotásokat vasaltuk, keményítettük és lakkoztuk is a munkafolyamat végén – ismertette Péter Beáta. 

A közművelődési szakember hozzátette: a következő szakkör témája még nem dőlt el, a kö­zeljövőben viszont dönteni kell, mert szeptembertől újraindul a kézművesmunka. A legtöbben a makramézás után érdeklődtek, de számos egyéb lehetőség, például a gyöngyfűzés is felvetődött. Sokan örömmel vennék azt is, ha újra csipkeszakkör indulna, mert tovább szeretnének fejlődni ebben a kézművesmunkában. 

– Ám a döntést végül közösen hozzuk meg – fejtette ki Péter Beáta. Mint mondta, a nyáron felmérik az igényeket, és az önkormányzat arra a szakkörre nyújtja majd be a pályázatot, amit a legtöbben választanak. Az azonban már biztos, hogy – mivel a résztvevők közül a legtöbben az idősebb korosztályból kerülnek ki – pluszeszközökre is szükség lesz. Például nagyítós lámpára. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában