Ünnep

2022.08.14. 14:50

A Szent Korona másolatának jelenlétében mutattak be szertartást a 130 éves karancssági templomban (fotók)

A karancssági Szent István király-templom méltóságteljesen magasodik a falu és a környező települések fölé. Egykor ott gyűltek össze a szomszédos községekből is a hívők a szentmisére. A templom felszentelésének 130. évfordulójára rendezett kétnapos ünnepségen, a régi időkhöz hasonlóan, maga köré gyűjtötte a helyieket és az oda érkező vendégeket az Isten háza.

Gulyás Edina

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

A Szent István király-templom – amit 1891-92-ben építettek a falu ősrégi temploma helyén – idén ünnepli felszentelésének 130. évfordulóját. Ezen alkalomból szombaton és vasárnap programokat rendeztek a településen. A kétnapos eseménysorozat keretében Marton Zsolt, a Váci egyházmegye püspöke mutatott be ünnepi szentmisét vasárnap délelőtt. Azonban nemcsak egyházi események, hanem családi programok is biztosították a jó hangulatot. Főzőverseny és különféle vetélkedők, kiállítások, illetve előadások is színesítették a hétvégét.

Sokan érkeztek a templomba
Sokan érkeztek a templomba
Forrás: Hegedűs Márk / Nool

– A karancssági templomot 1892-ben szentelték fel Szent István király tiszteletére. A 130. évforduló méltó megünneplésére szerveztük meg a községben a kétnapos programsorozatot – fogalmazott Kapás Attila, helyi plébános, aki arra is kitért: – Az ősi, román kori templom ugyanitt állt, azonban nagyon rossz állapotban volt, így lebontották azt. Annak helyén építették fel a ma is álló Isten házát. 

Mint mondta, az épületet 30 évvel korábban felújították, napjainkra azonban újra időszerűvé vált a korszerűsítés. Egy helyi lakos kétmillió forintot ajánlott fel a renoválásra, ezt a hívők további adományokkal egészítették ki, és az egyházközség is támogatta a kezdeményezést. Ennek köszönhetően a közelmúltban négymillió forintból tudtak kicserélni hat darab ablakot a szentélyben és a sekrestyében. Az összes nyílászáró cseréjére azonban további 18 millió forintra lenne szükség, így a jövőben is keresik majd a pályázati lehetőségeket a további fejlesztésekre. 

Az ablakok cseréjén kívül a templomban található, használatban lévő orgonát szintén pályázati forrásból, mintegy ötmillió forintból újították fel. 

– A plébánia épületének korszerűsítésére korábban két alkalommal is benyújtottuk támogatási kérelmünket, azonban eddig nem jártunk sikerrel. A Magyar Falu Programnak köszönhetően 37 millió forintból kapott kívül-belül új köntöst az épület – fejtette ki Kapás Attila.

A vasárnapi szentmisét Marton Zsolt celebrálta, amelynek keretében megszentelte a templom ablakait, a felújított orgonát és a plébánia épületét is. A szertartáson a Szent Korona másolatát is megtekinthették a hívők. 

– Évtizedekkel ezelőtt a Szent István király-templom nemcsak a helyieket fogadta. Szalmatercsről és Ságújfaluból is Karancsságra jártak misére a hívők – tájékoztatott Oláh Borbála, a helyi Bárka Karitászcsoport vezetője. – A 130. évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen a színes programok azt a célt is szolgálták, hogy újra alkalmat biztosítsunk a környéken élőknek a közös időtöltésre. Lehetőség nyílt a régi emlékek felidézésére, ezen túl új barátságok is szövődhettek, közösségek alakulhattak a hétvégén. Így újra betöltheti régi küldetését az Isten háza: maga köré gyűjti a karancsságiakat és a környező falvak lakóit, így ápolva a felebaráti kapcsolatokat. 

Sokan voltak kíváncsiak a Szent Korona másolatára is
Forrás: Hegedűs Márk / Nool

– Első alkalommal járok a településen, amikor megérkeztünk az volt az első gondolatom: nem kell külföldre utazni ahhoz, hogy szépet lássunk. Gyönyörű ez a vidék és a karancssági templom is, ami már messziről is jól láthatóan hívogatja az embereket – fogalmazott Marton Zsolt. – Jó látni azt az igyekezetet, amivel a helyiek összegyűjtötték az adományokat az ablakok megújítására. Emellett a magyar kormány támogatásainak is köszönhető, hogy falvaink és a templomok is meg tudnak újulni. A mi feladatunk, hogy lélekkel töltsük meg az Isten házát és a hitet tovább adjuk. 

Kapás Attila plébánost 25 éve szentelték pappá, így az ünnepi liturgia végén ezüstmisés áldás szállt a jelenlévőkre. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában