Látogatás

2022.08.17. 08:02

Kilenc országból érkeznek vendégek a nógrádsipeki találkozóra

Összeurópai találkozót tartanak Nógrádsipeken augusztus 17-e és 20-a között.

L. J.

Forrás: Shutterstock

A kilenc ország részvételével megrendezendő Európa a Polgárokért Összeurópai Konzultáció elnevezésű rendezvényre Szlovákiából, Romániából, Bulgáriából, Szerbiából, Ausztriából, Horvát-, Lengyel- és Írországból érkeznek vendégek. 

– A találkozó célja a résztvevők közötti szakmai kapcsolatok kialakítása, elmélyítése, valamint a népek, generációk közötti szolidaritás erősítése – mondta portálunknak Vizi Zoltán, a község polgármestere.

Hozzátette: elsősorban a kulturális értékek és hagyományok népszerűsítésére, partnertelepüléseink sokszínű kulturális életének, hagyományainak megismerésére, illetve az Európai Zöld megoldás célkitűzéseinek népszerűsítésére koncentrálnak. 

A nógrádsipeki önkormányzat által szervezett négynapos találkozón többek között aláírnak egy együttműködési egyezményt, környékbeli kirándulásokon vesznek részt, valamint augusztus 20-án ünnepélyes kenyérszentelési misére is várják a vendégeket a településen.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában