Beruházás

2022.10.06. 18:40

Átadták a Salgótarján és Nagykeresztúr közötti felújított útszakaszt

A Magyar Falu Program támogatásával 128 millió forintból újult meg a Sámsonháza bekötőút mintegy 2,3 kilométeres szakasza Salgótarján és Nagykeresztúr között. A beruházást csütörtökön adták át ünnepélyes keretek között, amelyen Becsó Zsolt országgyűlési képviselő időutazásra invitálta a jelenlévőket.

G. E.

A kátyúk már nem vonják el az autós figyelmét a csodás környezetről

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

– A rendszerváltást követő két évtizedben megyénk úthálózatának állapota indokolta volna annak felújítását, sajnos azonban nem kaptuk meg az ahhoz szükséges támogatást. A 2010-es kormányváltást követően az útfejlesztések területén is egyfajta paradigmaváltás következett be az egész országban és azon belül szűkebb hazánkban is. Ehhez kellett az is, hogy Magyarország gazdasági helyzetét stabilizálja a kormány, majd a meghozott intézkedéseknek köszönhetően jelentős gazdasági növekedés kezdődött és megnyíltak az európai uniós források is – hangsúlyozta a képviselő. 

Lehel Zoltán, Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Mint mondta: a mögöttünk hagyott 10 esztendő fejlesztési szempontból a bőség évtizede volt. Ennek köszönhetően forradalmi jellegű változást sikerült elérni a közutak tekintetében itt Nógrád megyében, aminek a zászlóshajója a 21-es számú főút négysávosításának a befejezése volt. Ezen kívül a 22-es és a 23-as számú főút több szakasza is megújult, továbbá elindult ez utóbbi esetében a Bátonyterenyét elkerülő rész megépítése is. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a Belügyminisztérium és a Magyar Falu Program által biztosított forrásokból sok négy- és ötszámjegyű alsóbbrendű, valamint önkormányzati út is korszerűsödött.

Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője
Fotós: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

– Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy szó szerint jó úton haladunk, azonban bőven van még megvalósításra váró kihívás és feladat – fejtette ki Becsó Zsolt. 

Géczi Antal, Nagykeresztúr polgármestere arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a Kis-Zagyva völgyben hat települést köt össze az az út, amelynek egy része most megújult. Nagy öröm ez a falvakban élőknek, akik között egyre több a fiatal. A nagyobb városokból ugyanis egyre többen költöznek vidékre, látva annak fejlődését. 

– A ma átadott beruházás a Magyar Falu Program finanszírozásával valósult meg, amely az autópálya- és főút felújítás mellett a helyi emberek érdekeit szem előtt tartva a kistérségi központok elérését célozza meg. A projekt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját kivitelezése – ismertette Lehel Zoltán, a társaság megyei igazgatója, hozzátéve: – A felújítások ezzel nem fejeződtek be, hiszen már rendelkezésünkre áll egy újabb szakasz felújításának a tervdokumentációja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában