Kézilabda

2022.11.30. 11:58

Tisztújítás történt a Balassagyarmati Kábel SE elnökségében

Tisztújító közgyűlést tartott a napokban Balassagyarmaton a Kábel SE.

B. T.

Az új elnökség elvárja, hogy Gál Kristófék (képünkön) felkapaszkodjanak a tabellán.

Forrás: Nool | Archív fotó

Fotó: Hüvösi Csaba

A közgyűlésen aztán Cseri Ferenc nyugállományú ezredes személyében – akit a közvélemény az egyik televíziós csatornából is ismerhet, ahol rendszeresen szerepel nemzetbiztonsági szakértőként – új elnök került az egyesület élére, míg az elnökségben helyet kapott több, korábbi aktív kézilabdázó, mint a remek balkezes átlövő Kürtössy Aladár, a kiváló beállós Urbán Ottó, valamint az egykori kapus, Kovács Tamás, hasonlóképpen maradt Demus Dániel is.

A vezetőség az elképzelések szerint hamarosan részletes tervet dolgoz ki a közeljövő feladataira nézve. Legfontosabbnak azt tartják, hogy ismét méltó szintre emeljék a férfi felnőtt gárdát, amely mostanában igencsak vergődik a csoport mezőnyében, a szebb napokat megélt alakulat két fordulóval az őszi szezon zárása előtt a sereghajtók közé tartozik, és legutóbb hazai pályán szenvedett súlyos vereséget. A tavaszi idényre mindenképpen olyan társaságot szeretnének összehozni, természetesen a hazai, balassagyarmati, illetve Nógrád megyei legényekre építve, amely március-május folyamán feltétlenül felkapaszkodik a táblázaton, legalább a középmezőnybe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában