Jótékonyság

2023.02.03. 11:28

Összefogtak a patakiak a lakástűz túlélőjének megsegítésére, kétmilliót gyűjtöttek

Nagy összegű segítség gyűlt össze a jószívű emberek önzetlen támogatásának köszönhetően a novemberi lakástűz túlélőjének.

H.H.

Fekete Tibor adta át az adományt a tűzeset károsultjának. A falu összefogott az asszony megsegítésére

Forrás: Nool.hu

Fotó: Beküldött

November végén történt a tragédia a községben, amikor egy lakóházban éjjel keletkezett tűzben meghalt a családfő férfi, valamint középiskolás fia, egyedül az anya élte túl a szörnyűséget. Az elmúlt két hónap során egy emberként fogott össze a település lakossága, hogy segítse a hölgyet.

– Három formában igyekeztünk támogatást nyújtani – mondta el érdeklődésünkre Fekete Tibor polgármester. – Egyrészt az önkormányzat ötszázezer forintos kezdőtőkével számlát nyitott Eszternek ami mára 1 millió 323 ezerre duzzadt. Másrészt január végén szerveztünk egy jótékonysági partit a művelődési házban, amelyre a környéken közismert lemezlovasokat hívtunk, a belépőn túl támogatói jegyet lehetett vásárolni. Szerencsére nagyon sokan megragadták az alkalmat, hogy ilyen módon is segítsenek, míg a rendezvényre nagyon sokan jöttek el. A támogatói jegyekből 235 ezer forint, az egyéb, a nagyobb összegű felajánlásokból is további 200 ezer gyűlt össze. Harmadsorban pedig felajánlottunk az anyának egy állást az intézményi konyhánkon és február elsejétől már munkába is állt kisegítőként.

A polgármester végezetül hozzátette, személy szerint is rendkívül meghatotta az az összefogás, amely a tűzvész károsultja iránt megnyilvánult a patakiak, illetve a szomszédos településen élők részéről, hálás köszönet mindenkinek az adományokért. Most látszott meg igazán a közösség ereje – hangsúlyozta Fekete Tibor. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában