Labdarúgás

2023.03.29. 20:39

Súlyos vereségbe szaladt bele Monoron a Bánk

A huszonnyolcadik fordulót játszották az NB III. Közép csoportjában.

S. A.

Szerdán Monoron lépett pályára a harmadosztály aktuális fordulójában a Bánk-Dalnoki Akadémia csapata. A Nógrád vármegyei alakulat vezetői és szimpatizánsai kellemes gondolatokkal tekinthettek aktuális ellenfelükre a találkozót megelőzően, hiszen ősszel pont a Monor ellen sikerült begyűjtenie a bánkiaknak történetük első NB III-as győzelmét. 

Akkor egyébként Tábori Ákosék meg is előzték riválisukat a táblázaton, de azóta nagyot fordult a világ. A monoriak régi-új edzőjük, az ezen a találkozón kiállítás miatt eltiltott Kurucsai Milán vezetésével megindultak felfelé a táblázaton és a játéknap előtt hat hely, valamint tizennyolc pont választotta el egymástól a két együttest. 

A mérkőzés nem indult nagy iramban, sok hiba jellemezte a két csapat játékát, de az első negyedóra után átvette a kezdeményezést a Monor, majd nem sokkal később a vezetést is megszerezték a vendéglátók. A bekapott gól teljesen összetörte a látogatókat és hatalmas mezőnyfölényben futballoztak a házigazdák, akik a tizenhét perc mesterhármasig jutó Hulicsár Máté góljaival gyakorlatilag eldöntöttek minden fontos kérdést a szünetig. 

A fordulás után sem sokat változott a játék képe, tovább növelte előnyét a Pest vármegyei együttes, és a lefújásig már csak az volt a kérdés, hogy születik-e újabb hazai találat, de végül maradt a négy nullás végeredmény.

NB III., Közép csoport, 28. forduló
Monor – Bánk-Dalnoki Akadémia 4–0 (3–0)

Monor, 150 néző, vezette: Fehérvári P. (Molnár A., Ring K.)
Monor: Bozsó – Antman (Agóts), Mlinárcsik (Takács B.), Szabó B., Juhász Zs. – Puskás, Kovács D. (Papp), Farkas Á., Urbin (Knolmár) – Hulicsár (Erhardt), Haragos. Edző: Kurucsai Milán.
Bánk-Dalnoki Akadémia: Zima – Petrezselyem, Frey (Szentpéteri), Hajdu, Molnár M. – Török (Barát), Szabó Sz. – Király O. (Széchenyi), Kócsa, Haronisz (Fellegi) – Rosta (Sápi). Edző: Tábori Ákos.
Gl.: Hulicsár (24., 31., 38.), Haragos (50.). Sárga lap: Kovács D., ill. Király O., Kócsa, Szabó Sz., Hajdu.

Kurucsai Milán: – Nehéz volt így, hogy nem lehettem ott a kispadon. Lassabban, kisebb intenzitással kezdtük a mérkőzést, mint ahogy elterveztük, a játék tempója nem volt az igazi. Ezt követően fokozatosan jöttünk bele a meccsbe, átvettük az irányítást, majd az első gólunk megtörte jeget és ezt követően futószalagon jöttek a helyzeteink. A második félidőben, ami pozitív volt, hogy megmaradt a jó hozzáállásunk, a lendület, a dinamika és ez megint nagyon sok lehetőséget eredményezett. Ennek ellenére nem hoztunk jó döntéseket és ezért viszonylag kevés gólt rúgtunk ebből a rengeteg ziccerből. Összességében azonban nem lehet panasz a srácokra, elégedett vagyok a ma mutatott játékkal.

Tábori Ákos: – A mai összecsapáson mutatott teljesítmény alapján el kell gondolkodnia a játékosaimnak. Amióta közösen dolgozunk nem láttam ilyen mentális állapotban őket, ez a fajta megadom magam stílus nem vezet sok jóra. Hazamegyünk, mindenki átgondolja a saját mai produkcióját és megyünk tovább!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában