Létrehozva: 2023.03.21.

"Azt mondta, minden rendben lesz, három nappal később meggyilkolták" - megtörten nyilatkozott a vízbe fojtott Csaba testvére

Életfogytiglani büntetést kapott az a lengyel pincérnő, aki brutális módon gyilkolta meg magyar munkatársát. Az áldozat testvére megtörten nyilatkozott bátyja haláláról.

Még a helyi rendőröket is sokkolta az eset, amikor tíz nappal eltűnése után holtan találták meg Írországban a magyar szállodai dolgozót, Orsós Csabát 2013-ban. Kiderült, hogy a férfi lengyel, pincérnőként dolgozó munkatársával indult el a szállodából, a nő azonban Arklownál kocsijával a vízbe hajtott. 

A pincérnő úgy hajtott bele a vízbe, hogy pontosan tudta: Csaba nem tud úszni - Fotó: Pexels

Bár a nő kijutott a kocsiból és a partra úszott, Csaba nem jutott ki élve: holttestét egy héttel később találták meg a partoknál. A bíróság szerint Marta tisztában volt vele, hogy magyar munkatársa nem tud úszni, így a bíróság gyilkosság miatt életfogytiglani börtönre ítélte a nőt, aki viszont azzal védekezett, hogy Csaba nem sokkal az eset előtt követte és több tucat üzenettel zaklatta őt.

Amikor belehajtottam a vízbe, azt akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen 

- mondta egyik tárgyalásán. 

A férfi testvére, Zoltán megtörten azt nyilatkozta az Irish Mirrornak: bátyja párkapcsolatban élt Martával, bár a családja ellenezte ezt. A férfi elárulta azt is: soha nem fog megbocsátani testvére gyilkosának

Soha nem bocsátok meg neki. Mielőtt meghalt, találkoztam a bátyámmal egy szállodában. Együtt reggeliztünk és nagyon boldog volt, hogy találkoztunk, hatalmas mosollyal az arcán. Már akkor mondtam neki, hogy hagyja el azt a nőt, az csak játszik vele

 - mesélte a férfi. Sajnos, bátyja nem fogadta meg intelmeit: 

Csak mosolygott tovább, és azt mondta, minden rendben lesz. Három nappal később a bátyámat meggyilkolták

- mondta összetörve. Hozzátette, ha imádott testvére gyilkosának a szemébe nézhetne, akkor sem tudná, mit mondjon neki: 

- Ha találkoznánk, nem tudom, mit mondanék, mert semmi nem fejezheti ki eléggé az elmúlt évek fájdalmát. Azt kívánom neki, hogy ugyanazt a fájdalmat élje át, mint mi 

- szögezte le. A történtek után a család összetört: 

- Mindig vigyázott rám, ahogyan anyámra, a bátyánkra és a két nővérünkre is. Amikor elvesztettem őt, valami meghalt a szívemben. Az anyám is meghalt egy éve. A gyermekeim pedig nem találkozhatnak a nagybátyjukkal, csak a temetőben látogathatják meg őt

 - mondta, ahogyan azt is, hogy testvére csak egy boldog családot szeretett volna: 

- A bátyám csak boldog, normális életre vágyott egy kedves nővel és gyerekekkel. Remélem, gyilkosa élete végéig börtönben marad

 - húzta alá. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben