Élmény

2022.05.15. 12:30

Átadták a Vizek házát a Balaton vízgyűjtő területén

Átadták a Vizek háza élményparkot. A Széchenyi 2020 program keretében valósult meg a beruházás, mellyel Zamárdi település egy bemutatóteremmel és egy vizes játszótérrel gazdagodott, míg Siófok területén a töreki tanösvény négy új pihenőhellyel bővült.

Góz Lilla

Az élménypark lehetőséget biztosít a Balaton vízgyűjtőjével, az ivóvízellátással és a szennyvízkezeléssel kapcsolatos ismeretek bővítésére és elmélyítésére, valamint az élményszerű tanulásra és kikapcsolódásra is. Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: nem mindennapi beruházás valósult meg a DRV berkein belül, a vállalat komoly társadalmi felelősségvállalásra, szemlélet-, illetve tudatformálásra vállalkozott a projekt megvalósításával. 


A Vizek háza a Balaton vízgyűjtőjén, a Siófok-Törekiben található természetvédelmi területen, valamint annak közvetlen szomszédságában, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. zamárdi telephelyén épült meg. A beruházás csaknem 150 millió forint uniós támogatással valósult meg. 
 

Egyelőre iskolás csoportok látogathatják a parkot 


Míg a bemutatóteremben egyebek mellett az élményszerű ismeretszerzést támogató installációk, oktatási anyagok, kémikussarok és egy interaktív Balaton-makett kapott helyet, addig a vizes játszótéren a vizes szakma műtárgyait szemléltető játékokat, valamint egy interaktív makettasztalt helyeztek el és a vízszűrők egyes rétegeit bemutató mezítlábas tanösvény, a „víz útja sétány” is várja az érdeklődőket. Volencsik Zsolt, a DRV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: azon dolgoznak, hogy a legszélesebb körben hívják fel a figyelmet arra, hogy mindenki tehet a vizes élőhelyek és a vízbázisaink védelméért. A Vizek házát egyelőre iskolás csoportok látogathatják, az intézmény a széles közönség számára később nyitja meg kapuit. 
 

A vizes szakma műtárgyaival is ismerkedhetnek a csoportok a Vizek házában
Fotó: MW

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában