Kézilabda

2022.05.24. 13:10

Csurgói NKC: egy álommal kevesebb

A Csurgói Női KC elnökségének döntése alapján megszűnik a felnőttkézilabda a dél-somogyi városban. Azaz nem indul a következő szezonban az együttes az NB I./B-ben, a CSNKC a negyedik helyen zárt a másodosztály alsóházában.

Molnár Gábor

Forrás: CSNKC FB

– Az első és a legfontosabb oka a döntésünknek az, hogy nincs minőségi játékos – mondta Szászfalvi Bence, a Csurgói NKC ügyvezető elnöke. – A felnőttcsapatunk 98 százalékát Kecskemétről, Győrből, Szegedről, Nyíregyházáról, Debrecenből kellett összehalászni, ami óriási és költséges munka volt minden évben. A másodosztályban nem szerepelhetnek külföldi sportolók, s ez nekünk Horvátország és Szlovénia közelsége miatt kézenfekvő lett volna, még úgy is, hogy nem vagyok idegenlégiós-párti. Ezért a magyar kézilabdázók bére az egekbe szökött, s itt nem havi ötvenezrekről, hanem százezrekről, sőt milliókról beszélünk. A menedzserek folyamatosan nyomják fel az árakat, így ez egy szélmalomharc volt részünkről, de ennek ellenére szép eredményeket értünk el, hiszen kiharcoltuk a másodosztályú bent maradást, tehát a következő szezonban is ott lehetnék, s ez egy ötezres várostól csodálatos dolog.

A másik nagy problémájuk az volt, hogy azok 17-18 évesek, akik elballagtak a csurgói középiskolából, elmentek nagyvárosokba, vagy külföld felé vették az irányt. – Nevelgetjük őket 8-10 esztendőt át, s pont, amikor odaérnének a felnőttcsapathoz, akkor itt hagynak minket, mi pedig ott vagyunk egy „üres” együttessel, melyet vagyonokba kerül összerakni – hangsúlyozta Szászfalvi Bence.

Jelenleg nyolc edző foglalkozik a tíz utánpótlásegyletükkel.

– Természetesen ezeket a csapatokat továbbra is versenyeztetjük – emelte ki az ügyvezető elnök. – Hét éves kortól – sőt már óvodában is van képzésünk – zajlik továbbra is a szakmai munka. Csurgón és környékén, például Kadarkúton, Berzencén, Zákányban ott vannak a trénereink az általános iskolákban és folyamatosan képzik a gyerekeket. A településünkön nagy hagyománya van a sportágnak, de a környéken nincs nagyváros, ahonnan tudnánk játékost meríteni, ahogy a riválisaink, mint például a pécsiek Kozármislenyből vagy éppen a Hajdúnánás Debrecenből. Amíg az ellenfeleink akár 200-300 fiatal közül válogathatnak, addig mi hatvan-nyolcvanból. Ennek ellenére Kovacsics Anikó, Simics Judit és Balogh Beatrix is innen került ki, azaz büszke lehet a klub az utánpótlás-nevelésére és most is vannak ifjú tehetségeink.

Skaliczki László mesteredző irányította a szakmai munkát a felnőtteknél. – Vele 2020 nyarán kétéves szerződést kötöttünk, s a kontraktus most jár le – tette hozzá. – Utánpótlás szinten nem beszéltünk a folytatásról. Az utolsó egyeztetésünkkor felajánlottam neki minden segítséget. Skaliczki László olyan munkát végzett nálunk, amiért csak hálával tartozunk neki. Ki lehet jelenteni, maradandót alkotott, hiszen az előző idényben egészen az ötödik helyig vezette a csapatot, ami a klub fennállásának legjobb eredménye volt.

Szászfalvi Bencétől megtudtuk azt is, a Magyar Kézilabda Szövetség versenyeztetési rendszere nem kedvez a kis kluboknak. Hiszen míg régebben keleti és nyugati pontvadászat volt, mostanra összevonták a bajnokságot.

– Csurgóról kell utazni Szegedre, Győrbe és ez olyan anyagi terhet rak az egyesületekre, hogy gyakorlatilag egy kis NB I.-ről beszélhetünk – húzta alá. – Ráadásul a játékosokból is rengeteget kivesz a sok utazás. Ehhez pedig nem kapnak túl nagy támogatást a csapatok, s ezzel ellehetetlenítik azokat a kisebb utánpótlásműhelyket, melyekhez mi is tartozunk. Jött két újabb szigorítás: a következő idénytől csak kft.-ként lehet működni, illetve a csapatorvos végzettségét is meghatározták, ahogy azt is, hogy idegenbe is az együttessel kell tartania. Most úgy áll a helyzet, hogy négy megyében sincs olyan orvos, aki megfelelne a kiírásnak. Ebből is látszik, a kis kluboknak nem lehetnek nagy álmaik...

A Csurgói Női KC győzelemmel zárta az NB I./B alsóházi küzdelmeit, így a negyedik pozíciót szerezte meg.

Csurgói Női KC–Csepel DSE 30–26 (13–16)

Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 100 néző. V.: Maródi I., Novák P.

Csurgói Női KC: Pusztai P., Németh Zs., Gajdóczi B (kapusok) – Tornóczky S., Nemes N. 1, Takács I. 1, Vukcevic S. 2, Orsós A. 9(3), Kiskartali Zs. 6, Orell B. 5, Tóth L. 1, Krenner F Megyesi M., Papp K. Vezetőedző: Skaliczki László.

Hétméteresek 4/3, illetve 5/5. Kiállítások: 6 perc, illetve 2 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában