Halászat

2022.05.28. 15:30

Tóparti parti után lesz több potyka a tóban

Céges horgászversenyt és szülinapi bulit éppúgy szerveznek a somogyi horgász­egyesületeknél, mint legénybúcsút, ugyanis minden forint bevétel fontos számukra, pláne most, amikor hamarosan újra drágulhat a hal. Van olyan somogyi egyesület, amelyik éves költségvetésének csaknem negyede külső rendezvények lebonyolításából származik.

Harsányi Miklós

Tormási István, a kisgyaláni Tógazda Horgászegyesület titkára szerint a horgászközösségeket éppúgy érinti a munkabér-emelkedés vagy a magas üzemanyagár, mint a vállalkozásokat. Számos kiadásuk van, ezek közül egyik a tó körüli terület kaszálása. – Csaknem 10 hektárról van szó, s ahhoz, hogy folyamatosan gondozott környezet fogadja a horgászainkat, ezt a munkát rendszeresen el kell végezni – mondta. – A halasítás is minden évben biztos költség, tavaly nagyjából 900 forint volt a ponty kilója, azóta közel 30 százalékkal drágult a hal. 

Tormási István szerint egyre fontosabb a külsős rendezvényekből származó bevétel. Az idén nagyjából 4-5 millió forinttal számolnak, s változatos a kör, amelyik horgászversenyhelyszínnek választja tavukat. Ezek között cégek, civil szervezetek éppúgy megtalálhatóak, mint baráti társaságok. Fejenként, naponta 2500–3500 forintot fizetnek, s ha népesebb társaság érkezik, akkor kedvezményt is kaphatnak. Az is előfordul, hogy 3-4 család összefog, s közös horgászattal ünnepelnek meg egy névnapot, szülinapot, tavaly egy csapat emlékezetes legénybúcsút szervezett. 

Dékány Andor, a kaposvári Húskombinát Horgászegyesület elnöke szerint nekik nem származik extra magas bevételük rendezvényszervezésből, 2022-ben nagyjából 400 ezer forintot várnak. Az összeg viszont minden évben összejön. 

– Cégek, civil szervezetek foglalnak le nálunk egy partszakaszt, hogy nyugodtan horgászhassanak – mondta Dékány Andor. – Tavaly 1500 forintot kértünk fejenként, a költségek emelkedése miatt az idén 2000 forintra ugrik az ár. Június elején kezdődnek el az ilyen jellegű rendezvények, elsőként az egyik somogyi ipari vállalat csaknem harminc dolgozóját fogadjuk. A rendezvényekből származó bevétel döntő hányadát halvásárlásra fordítjuk. Úgy tűnik, hogy az áremelkedés nem áll meg, a mostani 1200 forintos után nyár közepétől akár még drágább is lehet a ponty kilója. 
 

Népszerű a Deseda és a Töröcskei tó


Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke kiemelte: a rendezvényszervezés fontos bevételi forrás számukra, a befolyt összeget fenntartási költségekre fordítják. Kovács Gábor titkár azt mondta: civil szervezetként élénken igyekeznek bekapcsolódni a kaposvári közösségi életbe. – Az érdeklődők többfajta lehetőség közül választhatnak – közölte. – Legegyszerűbb, ha egy csapat a kijelölt partszakaszon saját maga szervezi meg a programot. Arra is lehetőséget biztosítunk, hogy felkérésre egyesületünk bonyolítja le a versenyt. Ilyenkor a sorsolástól kezdve a megnyitón és a mérlegelésen át az eredményhirdetésig mindent mi oldunk meg. Sőt, ha igény van rá, akkor büfét biztosítunk, s ebédről is gondoskodunk, különösen kedvelt a bográcsgulyás. 
A Desedán kívül a Töröcskei tavon is szerveznek külsős rendezvényeket, a visszatérő vendégek között élelmiszeripari vállalat, energetikai cég és nyugdíjas egyesület tagjai is vannak. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában